Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 9. (Eger, 1979)
KÖZLEMÉNYEK - Müller János: Kolerajárvány és parasztlázadás Heves és Külső-Szolnok vármegyében 1831-ben • 108
Ugyanakkor azzal az üzenettel, hogy itt az idő levenni a jármot, a v jobbágyi tanács Apcra menesztett küldöttséget. Az apciak azonban nem voltak hajlandók csatlakozni. A jobbágyiak így teljesen magukra maradtak. Éjszaka egy ulánus alakulat érkezett a faluba, amely meglepetésszerűen ütve rajtuk, a legbrutálisabb eszközökkel látott hozzá a "rend" helyreállításához, végig pofozva és verve a falu népét. A meglepett felkelők szétugrottak és ki-ki futott, amerre látott, ki az erdőbe és a szőlőbe. A katonaság rendcsinálása csak az első attakot jelentette. Hamarosan megérkeztek a megye képviselői is, s mint statáriális bíróság, összeült a sedria. A mozgalom vezéreit, a két Kaszapot, a templombírót és a törvénybírót rövid úton halálra ítélte, mások — szám szerint nem tudjuk hányan — többéves börtönbüntetést kaptak, megint mások botbüntetésre szentenciáztattak. Források szerint számolatlan mérték a csapásokat, egy-egy embernek 70-80-90 ütést is kellett szenvednie; ez 50-60 csapás "közönséges porció' volt. Abból kiindulva, hogy az asszonyok sem különbek férjeiknél, a verésből a nőket sem hagyták ki. 44 A kolera nyomán támadt feszültség és izgalom Heves és Külső-Szolnok vármegyében a Jobbágyiban lezajlott megmozdulással érte el csúcspontját. Hasonló erejű lázadásra, sőt kisebbre sem került már sehol sem sor. A parasztság türelme azonban majd mindenütt a végét járta. Jellemzően tanúskodik erről Kaszap János táblabírónak Pásztóról épp a jobbágyi megmozdulás napján, tehát 1831. augusztus 23-án kelt "igen sietős dologban" az első alispánhoz "megkülönböztetett tisztelettel" írott levele, melyben a következőket olvashatjuk: " . . .Nehogy nemes megyénken teljesedjen még valaha azon szomorú, régi közmondás, dum Róma deliberat, Saguntum perit, a s körül lévő apróbb támadások a főnemességet veszedelmesebb korela által döntsék a sírba, az okon fogva, . . .mint e nemes megye egyik táblabírója felszólítom Tekintetes Első Alispán Urat, hogy a közbátorság alővédelmére még idő vagyon, az insurrectiót felállítani főhivatalánál fogva iparkodni méltóztasson,"' 45 . . . A táblabíró aggodalma — miként azt más forrásból is tudjuk — korántsem volt alaptalan. A parasztság és a hozzáhúzó kisnemesség megyeszerte felkelésen törte a fejét, s mint a forrás írja, a falvak már "szinte ablegatiókat küldött"-ek egymáshoz a zendülés kirobbantására. A forrásíró szerint egyedül a katonaság jelenlétének volt köszönhető, hogy az úri rend és a papság nem esett áldozatul a parasztság "vak"dühének. ". . .Csak az kívántatott volna — írja — ,hogy valaki üsse ki a zászlót, ezrek lettek volna készen dühösködni". 46 Ilyen valaki azonban nem akadt a megyében, s az itt állomásozó 4 ezred katonaság 47 elégségesnek bizonyult arra, hogy jelenlétével lefogja annak kezét, aki alkalmas lett volna rá, hogy kitűzze a zászlót. A nyílt felkelés elmaradt, a parasztság azonban mégsem tette le a fegyvert és a maga módján, a néma forradalom eszközeivel folytatta a harcot. Nem járt úrdolgára, megtagadta a dézsma és a kilencedfizetést, mint ez Patán és környékén történt. 48 A parasztság haragjának súlya így sem volt csekély. Az augusztus 25-én megtartott közgyűlés eredményeként a Heves és Külső-szolnoki rendek feliratban kérték a nádort, hogy a megye területén insurrectió elrendelését engedélvezze, s be sem várva a választ, nvomban meg is kezdték a nemesség összeírását. 49 115
