Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 9. (Eger, 1979)

KÖZLEMÉNYEK - Kovács Béla: Eger—Róma itinerarium 1731-ből • 100

• Bár az útinapló részletessége önmagáért beszél, néhány következtetést azért levonhatunk belőle. Az útvonal nem mondható a legrövidebbnek, mert a Dunántúlon átvágva egyszerűbb lett volna pl. Mariborba eljutni. A hosszabb utat feltehetően az in­dokolta, hogy a Birodalom egyik legfontosabb útvonalát választották, Pestről a Duna mellett Bécsig, majd Grazig, s innen fordultak dél felé, általában a főköz­lekedési utat követve Rómáig. Talán az is befolyásolhatta ennek az útvonalnak a választását, hogy viszonylag sok minorita rendház esett útba, ahol szállást és ellátást kaphattak. A 73 napig tartó odaút során 19 minorita rendházat érintet­tek 12 és ezekben 15 esetben szálltak meg és még 14 napot töltöttek e rendházak­ban pihenéssel. Az út során 7 esetben keresték fel egyéb rend házát és 2 esetben ezekben is éjszakáztak. Fogadókban 6 alkalommal szálltak meg, a rend jótevői­nél 2 alkalommal, egyéb, ismeretlen körülmények között 26 esetben és ezeken a helyeken 7 napot pihenéssel töltöttek. Végeredményben a 73 napból 51 nap a ténylegesen gyaloglásra fordított idő és 22 napot fordítottak pihenésre. A napló részletes bejegyzései lehetővé teszik a napi menetteljesítmény ki­számítását is. Ez a következők szerint alakult: 25 km 15 km 25 km 34 km 30 km 20 km 32 km 30 km 24 km 32 km 37 km 16 km 33 km 39 km 23 km 24 km 2 17 km 49 km 43 km 44 km 25 km 28 km 2 44 km 27 km 1. nap 2. nap 3. nap 4. nap 5. nap 6. nap 7. nap 8. nap 9. nap L0. nap Ll. nap nap L3. nap L4. nap L5. nap L6. nap 17. nap L8. nap 19. nap 20. nap 21. nap 22. nap 23. nap 24. nap 25. nap 28. nap 29. nar> Eger — Dormánd Dormánd — Tarnabod Tarnabod — Csány Csány — Gödöllő Gödöllő — Pest Pest — Dunakeszi Dunakeszi — Verőce (Kénysz erpihenő) Verőce — Leled Leled — Párkány (Esztergom) Esztergom — Neszmély Nesz mély — Gönyü Gönyü — Győr Győr — Mosón Mosón — Parndorf Pandorf — Sehwadorf Schwadorf — Bécs Bécs Bécs — Neudorf Neudorf — Neunkirchen Neunkirchen — Mürzzuschlag Mürzzuschlag — Bruck a.d. Mur Bruck a.d. Mur — Pronhnleiten Frohnleiten — Graz Graz Graz — Ehrenhausen Ehrenhausen — Maribor 105

Next

/
Thumbnails
Contents