Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 8. (Eger, 1979)
TANULMÁNYOK - Sugár István: Az egri filmszínházak története 1900—1948 • 35
dés tárgytalanná vált az által, hogy a mai napon a Palota Filmszínház államosítására vonatkozó rendelkezés megérkezett". Ilyen eló'zmények után, 1948. október 6-án a másik egri mozi: a Városi Színházban működő Palota Filmszínház is állami tulajdonba került. Az országgyűlés 1948 augusztusában elfogadta a különböző szakmai vállalatok felállításáról szóló törvényjavaslatot, melynek alapján október 1-én meg is kezdte működését a Mozgóképüzemi Nemzeti Vállalat, melynek azidőtájban már 450 mozija volt. 1948. augusztus 23-án kezdődött a filmszakma folyamatos társadalmi tulajdonba vétele. A MOKÉP országszerte felállított kirendeltségei révén tevékenykedett. A Heves—Nógrád megyei Kirendeltség Eger székhellyel működött. Végre 1952. december 16-án a Népgazdasági Tanács határozatban rendelte el a Heves megyei Moziüzemi Vállalat megalapítását. A népművelési miniszter által kiállított ,,alapító levél" szerint a „normál- és keskenyfilmű mozgókép-színházak üzemeltetését" végző vállalat Heves megye területén a korábbi Mozgóképüzemi Vállalat jogutódjának tekintendő. Befejezésül hálás köszönetet mondok Zay Lászlónak, jelen tanulmányom lektorálása kapcsán adott hasznos és becses szakmai tanácsaiért, útmutatásaiért. JEGYZETEK A tanulmány rendkívül gazdag forráshivatkozásait célszerű terjedelemkimélés céljából összevontan adjuk. A. Levéltári Forrásanyag Heves megyei Levéltár 1. Eger város iratai a) Képviselő-testületi jegyzőkönyvek. 1912., 1913., 1916., 1917., 1918., 1919., 1920., 1921., 1922., 1930., 1931., 1934., 1935., 1938., 1940., 1941., 1943.. 1945., 1948. b) Városi Tanács iratai 1911. Nr. 4631. (Uránia) 1912. Nr. 6295. (Militzer) 1912. Nr. 6953. (Militzer) 1912. Nr. 7324. (Mozgókép Otthon) 1918. Nr. 712. (Mozgókép Otthon) 1919. Nr. 3143. (Apolló, Royál mozi, Eger város mozijoga) 1926. Nr. 10906. (Uránia) c) Mérnöki ügyosztály iratai 1907. Nr. 900. (Reinhardt) 1912. Nr. 281. (Apolló) 1914. Nr. 914. (Uránia) 1928. Nr. 797. (Uránia) d) Építési engedélyek 1913. Nr. 372. (Uránia) e) Városi szabályrendeletek gyűjteménye 2. Heves vármegye iratai a) Heves vármegye alispánjának iratai 1920. Nr. 5821. (A várostól felterjesztett moziügy) b) Heves vármegye törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei. 1913., 1914., 1916., 1917., 1918., 1920. 93