Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 8. (Eger, 1979)

KÖNYVISMERTETÉSEK - Nagy József: Eger története (Ism.: Kovács Béla) • 125

előtanulmányokat használhatott, a tárgyalás módja történeti szernpontúbb, kevésbé feldolgozott korok esetében narratív, elnagyoltabb. Ez utóbbira jellemző példa a könyv A végvári élet alkonya c. alfejezetek, vagy A török korszak c. fejezet. A szerző viszonylag nagy anyagból válagotta össze mondandóját s így nem vethető a szemére, hogy nem mindent tudott kellő mélységben átlátni. Ennek eredményeként könyvelhetjük el, hogy néhány, talán jelentéktelennek tűnő, de éppen ezért a helytörténettel részletesebben foglalkozók számára bosszantó kis hibák, félreértések is benne maradtak a könyvben. Ezeken még a lektori figyelem is átsiklott. Most, amikor ezeket felsoroljuk, nem a könyv érdemét akarjuk csökkenteni, de a jó munkát még pontosabbá kívánjuk tenni. 1. A szerző azt írja, hogy ,,. . .az elmúlt évtizedek régészeti kutatásai Eger belvárosában a honfoglalás korát megelőző emberi település nyomaira mind a mai napig nem akadtak." (9.lap.) Tény viszont, hogy az érseki palota és a Park szálló kertjében a késői bronzkor pilinyi kultúrájának telepnyomai kerültek elő, de bronzkori leleteket ismerünk a Ráctemplom környékéről, a Sáncból és a Makiári útról is. Ezek közül talán csak az első kettő számítható a szorosabb értelemben vett belvároshoz, de a többi lelőhellyel együtt már bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy az egri völgyben jóval a honfoglalás előtt emberi településsel számolhatunk. 2. A 13. lapon látható Eger környéki honfoglaláskori lelőhelyeket ábrázoló térképről talán nyomdatechnikai okok miatt lemaradtak a lelőhelyek megnevezései. A térkép számai az alábbi lelőhelyeket jelentik: 1. Eger-Vár, déli falszoros, 2. Eger-Szépasszonyvölgy, 3. Eger-Répástető, 4. Eger-Álmagyar, Eger-Kiskanda dűlő, 6. Eger-gépállomás, 7. Maklár-Régi kavicsbánya, 8. Novaj-Novaji halom. 3. Nem teljesen egyértelmű, és helytelen következtetésekre adhat okot a szerzőnek az az állítása, miszerint a Szent Demeter, Szent Kozma és Dámján, Szent Miklós és Szent Mihály tiszteletére szentelt plébániatemplomok ,,. . . mind a város külső részén helyezkedtek el." (14.lap). A szerző is megírja, hogy „Eger nem tervszerűen épített, fejlesztett település, hanem kisebb városias jellegű falvak halmaza volt, amely lassan nőtt össze egységes várossá." (18.lap) A plébániatemplomok térbeli elhelyezkedését saját városrészükhöz kell viszonyítani. Ezt a tényt és a terepadta lehetőségeket figyelembe véve a plébániatemplomok általában saját városrészük központjában álltak, topográfiai helyzetükkel több esetben a kialakuló és fejlődő utcahálózatra hatással voltak. Ha a XVI. század második felében megépített falakkal körbevett város alaprajzát vizsgáljuk, akkor tényleg úgy tűnik, hogy ezek a templomok a város külső szélén helyezkednek el, de a városrészek középkorban kialakult területe és a terep határozták meg a városfalak nyomvonalát. A 17. lapon közölt térkép a város XVIII. századi alaprajzára csak a könnyebb tájékozódás érdekében vetítette rá a középkori városrészeket. A térképet először én közöltem Eger középkori utcáiról szóló tanulmányomban ( = Az egri múzeum évkönyve, III. 1965. 77.lap) Sajnálatos, de magam előtt sem menthető módon a térképen két hiba is volt: az északi irányt helytelenül, mintegy 30 fokkal Nyugat felé a tényleges Északtól tüntette fel rajzolóm, s a 3. számmal jelzett Szent István templomot sem jó helyre jelöltük, mert az köztudottan a rajzon 1. számmal jelzett Szent János templom északi oldalán állt. E térképet a szerző teljes egészében átvette, s így amikor ezt neki hibául rovom fel, a magam több mint egy évtizede történt figyelmetlenségét mentegetem. (A Szent István templom helyét említett tanulmányom szövegrészében a tényleges helyére határoztam meg, mint ahogyan a szerző is itt említi helyét könyvének 18. lapján.) A könyv 33., 38. és 113. lapján közölt váralaprajzokon is hasonló módon helytelenül jelölték az északi irányt, s ez néha apróbb tájolási zavarokat okozott, mint majd az alábbiakban rámutatok. 4. A szerző az Eger és Eger környéki vallon betelepülést a múlt századi hely történetírók belga krónikákra történő hivatkozása alapján a XI. századra teszi. Bárczi Géza már a Századok 1937. évfolyamában ( = A középkori vallon-magyar érintkezésekhez. 399—416. lap.) alaposan megvizsgálta ezt a problémát, ,s a magyarországi vallon betelepülések kezdetét a XII. század elejében jelölte meg. Állítását nyelvtörténeti ós okleveles adatokkal egyaránt kellőképpen alátámasztotta, s ennek alapján elmondhat juk, hogy a XI. században történő vallon betelepülés nem más a krónikák pontatlanságán alapuló tévedésnél. Eger távolabbi környékének vallon-latinus telepeseire csak 1221-ből ismerünk hiteles adatot; a Váradi Regestrum 217. §-a az Vlozyghaz (Olaszegyház) nevet említi. A falu a tatárjáráskor pusztult el; helye Gelej és Vatta között, a mai Csincse-tanya környékén kereshető Borsod megyében. A Tálya helységneveket a nyelvészeti kutatás vallon eredetűnek tartja. Az Eger környékén 1261-ben említett 126