Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 6. (Eger, 1977)

KÖNYVISMERTETÉSEK - Faludi Sándor—Pécsi István: A közös útja Hevesen (Ism.: Á. Varga László) • 111

leket teszem meg. Nem adok kimerítő hibajegyzéket — ez a lektor feladata lett volna, ha véleményeztetik a szerzők a munkájukat —, csak a legkirívóbb eseteket emelem ki. 1. 1. A várispánság „Kormányzati és törvénykezési jogát a nemesség vette át, a szolgabírói intézmény formájában" írják a 11. oldalon. Nos, az valóban tény, hogy a XIII. század második felében fokozatosan a nemesi vármegye lép a királyi megyeszervezet helyébe, de ennek a formája soha sem volt a szolgabírói intézmény. Egyszerűen arról van szó, hogy a nemesi vármegye hatósága a fő- és alispánból, valamint a megyei nemesek közül választott „derék, becsületes" emberekből, mint bírótársakból állott, s az utóbbiakat nevezték szolgabíráknak. 2. A 12. oldalon az 1848. évi jobbágyfelszabadítás és az 1859. évi úrbéri tagosítás hevesi eredményeiről van szó, de ezt a szerzők úgy értelmezik, mintha egymástól teljesen független események lettek volna. Pedig az úrbéri tagosítás az 1848-as jobbágyfelszabadítás során jobbágykézre került úrbéres és a földesúr birtokában maradt allodiális földek elkülönözését volt hivatva rendezni, akár megegyezéssel, akár hatósági úton. 3. Érdemes idézni a következő három mondatot. „Az MKP debreceni Központi Vezetősége már 1945. január elején elhatározta, hogy megindítja a kampányt a parasztság évezredes álmának teljesítéséért. A reformtervezetet megvitatja* a parasztpárt vezetőivel. Erdei Ferenc és társai egyetértenek a kommunisták javaslatával és hozzájárulnak ahhoz, hogy ezt a debreceni Néplap, a Nemzeti Parasztpárt elképzeléseként hozza nyilvánosságra." 20. oldal. Természetesen a valóságban ez nem így volt. A Nemzeti Parasztpárt földreformtervezetét a népi írók gazdag faluismeretére és a kommunistákkal együttműködve, a marxizmus—leninizmus agrárelméletére támaszkodva állította össze, és 1945. január 14-én nyilvánosságra is hozta. Az MKP csak csatlakozott a tervezethez — teljesen magáénak vallotta azt — és megvitatásra ajánlotta. Faludin és Pécsin kívül eddig még senki sem tulajdonította el a Parasztpárttól ezt a tervezetet. 4. „Negyedszázad során az értékes iratanyag jó része eltűnt, csak néhány lényeges dokumentum, pátriarchivumi adat, sajtótudósítás, összehasonlító mutatók és az alapítók visszaemlékezései nyomán körvonalazhatjuk a hevesi úttörők kezdeményezésének krónikáját." olvasom a 29. oldalon a kezdő évekre vonatkozóan. Valóban, 1980 előtt a termelőszövetkezetek keveset törődtek a régi iratok megőrzésével. Vagy ha maradtak is meg dokumentumok, csak igen szűkszavúan tudósítanak a kezdő lépésekről, az eredményekről, vagy a buktatókról. Mindettől függetlenül a szerzőknek nem lett volna szabad belenyugodniuk, hogy csak az idézett források léteznek. Mint újságíróknak, illene tudniuk, hogy a gazdálkodó szervek legszigorúbb ellenőrei a bankok, illetve 1953-ig a hitelszövetkezetek. Ezek pedig a hitelképesség megállapítására igen gyakran vizsgálatot tartottak e termelőegységeknél, így a hevesi Rákóczinál is. A megyei levéltárban megtalálható az Országos Szövetkezeti Hitelintézet Heves megyei Kirendeltségének 1950—1953 közötti iratanyaga, melyben éppen a kritikus — a szerzők szerint adatszegény — időszakra találhatók fontos és adatbő források. Mint ahogy nekem, nekik is rendelkezésükre álltak volna ezek az iratok. Egy pár jellemző adatot közlök belőlük. Például egy 1950. szeptember 28-án végzett vizsgálatból kiderül, hogy a tszcs már 98 taggal működik. 439 kh szántóföldje, 8 kh gyümölcsöse, 42 kh szőlője és 72 kh legelője van. Ezek azonban a határ különböző pontjain vannak szétszórva. A szántó 7 tagban, a szőlő pedig 40 tagban van. Az utóbbiból a legnagyobb tábla is csak 8 kh-as, a többi pedig általában 1/2—1/2 k*h nagyságú. Az 1950-es év termléseredlmónyeiről a következőket rögzíti a jegyzőkönyv. A kenyérgabona kivételével a termés rendkívül gyenge volt. Az 50 kh kukoricavetés például olyan rosszul sikerült, hogy az egészet le kellett legeltetni, s emiatt kénytelenek a kukoricaszükségletet pénzen beszerezni, ugyanis a kölcsönből vett és a tagok által bevitt állatok etetése ezt megkívánja. Mindezeket figyelembe véve, kölcsöntörlesztésről szó sem lehet, szögezik le a vizsgálat résztvevői. Ezek után azt hiszem igen kritikusan kell fogadnunk a Népújság 1950. szeptember 2-i számából — a könyv 37—38. lapján — idézett riportot, melynek szerzője nehézségekről egyáltalán nem emlékezik meg, hanem csupa pozitív eredményről számol be. A szerzőknek csupán annyi megjegyzésük van az idézetekhez, hogy „Az adatok némi kritikával fogadhatók és korabeli újságírói pontatlanságokat takarnak..." De a pontatlanságokból mindössze azt veszik észre, hogy a riporter 1949-ben még engedély nélkül működő csoportoknak nevezi a Petőfiseket, holott már 1949. szeptember 15. óta legálisan tevékenykednek. Ha átnézték volna az általam idézett forrást, akkor a 112