Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 6. (Eger, 1977)

KÖNYVISMERTETÉSEK - Molnár József: Nagyréde története • 1850—1945 (Ism.: Szecskó Károly) • 107

Molnár József: Nagyréde története 1S50—1945. (Nagyréde, 1976. 220 oldal) Az elmúlt évben újabb értékes munkával gyarapodott megyénk helytörténeti irodalma. Megjelent Molnár József Nagyrédéről írott monográfiájának 2. kötete. (As első kötetet 1966-ban a Gondolat Kiadó adta ki.) A szerző történeti monográfiájában az 1848—49-es forradalom és szabadságharc leverésétől a felszabadulásig dolgozta fel szülőfaluja múltját. A csaknem 100 éves időszak történetét hat fejezetben tárgyalta. Az első részben a helybeli mezőgazdaság fejlődését elemezte, a múlt század 80-as éveiig. Megállapította, hogy az úrbérrendezés után új termelési szervezet alakult ki a helyi mezőgazdaságban. A földesúri és a jobbágyi föld szétválasztása után két birtoktípus jött létre; a kisárutermelő parasztbirtok (ennek két altípusa volt: a gazdák birtokai, a zsellérek törpebirtoka) és a nagybirtok. A földművelés új módszerei csak lassan honosodtak meg. A mezőgazdaságon belül a meghatározó a szőlőtermelés volt. A szerző a szőlőművelés területi adatainak leírása után alapos elemzést adott a szőlőtermelés jövedelmezőségéről és piacviszonyairól is. A második résziben az 1880-as években dúló filoxéravész helyi rombolását, annak hatását, majd a szőlőrekonstrukció végrehajtását tárgyalta. A szőlővész korszakhatárt jelöl a falu történetében. 1890-re kiveszett a helyi parasztság tulajdonában levő 400 holdas szőlőterület. Ez az iszonyatos veszteség a községben alapvetően módosította a mezőgazdasági termelés egyes ágainak egymáshoz való viszonyát, döntő hatást gyakorolt a szántóföldi növénytermelés és az állattenyésztés fejlődésére. A szőlőkultúra pusztulását a parasztság új termelési ágakra való áttéréssel ellensúlyozta. Az addig háttérbe szoruló utóbb említett termelési ágak előtérbe kerültek. A szántóföldi növénytermelésben legszembetűnőbb volt a takarmánytermelés fejlődése. Az állattenyésztésben ragyogó sikereket hozott a szarvasmarha-tenyésztés.A kisárutermelő parasztgazdaság intenzív munkájának következtében a parasztbirtokok üzemi színvonala jobb volt a helybeli nagybirtokénál. A szőlőrekonstrukció a század elején kezdődött meg, s fejlődési üteme az 1930as évek végétől meggyorsult. 1944—45-re a település határában már 891 kh szőlő terem. A rekonstrukció új alapokon indult. Ennek lényege filoxéraellenálló amerikai szőlőalanyok alkalmazása, amelyekbe hazai fajtákat oltottak. Az új alapokon felvirágzó szőlőkultúra megváltoztatta a hagyományos szőlőtermelés agrotechnikai eljárásait. Űj módszerek terjedtek el. A szőlőrekonstruikció eredményeként megvalósult a falu paraszti gazdálkodásában a szőlőtermelés, a szántóföldi növénytermelés és állattenyésztés korábban nem tapasztalt egészséges arányossága. A helybeli nagybirtokokon a szántóföldi növénytermelés és állattenyésztés nem fejlődött tovább, sőt, még a századfordulóig elért eredményeit is elveszítette. A parasztbirtok pedig biztosan haladt előre a belterjes kultúrák felé, de igyekezett megőrizni a szántóföldi növénytermelésben, az állattenyésztésben a szőlő vész után elért eredményeket is. A birtokos parasztok gazdasági gyarapodását segítették az egyre javuló piaci viszonyok. A következő részben a falu társadalmának struktúrájáról olvashatunk. A szerző elsőként a paraszti társadalom szerkezetét elemezte. Megállapította, hogy az úrbérrendezés után az ingatlantulajdonnal bíró parasztságnak 70%-a olyan gazdasággal rendelkezett, amely önmagában, kisbérlettel, vagy időszakos bérmunkával kiegészítve biztos alapot jelentett, sőt, normális közülmények között, még felhozatalra is lehetőséget adott. A parasztság 30%-a pedig szabad bérmunkásként a helyi gazdáknál és nagybirtokon szegődött el, időszakos bérmunkára, vagy a gyöngyösi munkapiacon talált napszámot. A századfordulóig ez a 70—30%-os arány bizonyos fokig megváltozott. Átmenetileg növekedett a szabadbérmunkát vállalók aránya. A századfordulótól 1945-ig terjedő időszakban, átmeneti ingadozásokkar a szabad bérmunkából élők ismét kb. 30%-át teszik ki a falu parasztnépességének. A feudális viszonyok felszámolása óta — leszámítva a szőlővósz pusztítása és a XX. század 30-as évei között eltelt időszakot — a helyi paraszttársadalom belső mozgásának legjellemzőbb vonása a középparasztság erősödése volt. Az új, tőkés piaci viszonyok és a tudomány új eredményeihez való új alkalmazkodás lehetővé tette, hogy a falu parasztságának egyes rétegei között a határvonalak ne legyenek áthághatatlanok. A szőlőoltvány-termelés és a kor színvonalán álló csemegeszőlő- és bortermelés egészen kivételes helyzetet teremtett a falu társadalmának belső rétegződésében. Az új lehetőségből adódó különbözeti foldjára107