Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 5. (Eger, 1975)

TANULMÁNYOK - Szecskó Károly: Az egri Nemzeti Bizottság Kultúrpolitikai Bizottságának tevékenysége 1945—1946-ban • 85

84. HmL. Az Egri Érseki Jogakadémia iratai. VIII—1/419. 1946—1948. Átszervezés Katolikus Jogakadémiává. Kivonat a Magyar Püspöki Kar 1946. július 20-i ülésének jkv.-éből. — A KÉBE. 1947. május 11-i igazgatósági ülésének jkv.-e. — Az egri érsek leve­le a vallás- és közoktatásügyi miniszternek. 1947. június 9. — A Katolikus Egye­temi Bizottság 1947. március 2-i ülésének jkv.-e. — Az egri érsek levele a Ma­gyar Püspöki Karnak. 1947. február 15. — Az egri érsek levele a vallás- és köz­oktatásügyi miniszternek. 1947. augusztus 7. stb. 85. Uo. — Az Egri Katolikus Egyetem nem valósult meg. Az 1948. XXXIII. te, illet­ve annak végrehajtására kiadott rendelet alapján a Magyar Katolikus Jogakadé­mia állam- és jogtudományi karát államosították. A vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelkezése alapján az intézmény államosítása 1948. július 1-vel lett végrehajtva. Az 1948—49-es tanévben Egri Állami Jogakadémia néven működött tovább. Majd 1949 nyarán megszüntették. Az év őszén helyére az addig Debre­cenben működő Állami Pedagógiai Főiskola került. (Az egri jogakadémia év­könyve, 1947—48. kézirat.) 86. HmL. Heves megye—Eger város NB-iratai. XVII—1/3. B/6. KPB-iratok. 1945—46. A KPB. levele a vallás- és közoktatásügyi miniszternek. 1946. augusztus 12. 87. Uo. Dr. Tóth József levele Csirmaz Dezsőnek. 1946. augusztus 13. 88. MSZMP HMB. Arch. 16. fond. 11. őrzési egység. Az MKP megyei titkárának jelentései a felső szerveknek 1945. február 24.—ok­tóber 2-ig. A megyei titkár jelentése az MKP központi vezetőségének Budapest­re. 1945. július 11. 66/1945. — Itt korrigáljuk idézett munkánk 37—38. oldalán tett megállapításunkat, amely szerint a KPB-nak alapvető szerepe volt az 1945. augusztus 5—19-é közötti Egri Nyári Szabadegyetem megszervezésében. A KPB­nek csak az 1945—46. évi szabadegyetem megszervezésében volt része. Az 1945-ös nyári szabadegyetem megszervezése korábban történt, mint az NB. kultúrpolitikai bizotságának megalakulása. Így annak megszervezésében, a KPB., mint testület, még nem vehetett részt. 90. HmL. Heves megye—Eger város NB-iratai. XVII—1/3. B/6. KPB-iratok. 1945—46. A KPB. 1945. szeptember 19-ülésének jkv.-e. 91. HmL. Uo. Dr. Tóth József levele a KPB-hoz. 1945. november 26. 92. HmL. Heves megye Törvényhatósági Bizottsága Iskolán kívüli Népművelési Bi­zottságának iratai. XXVII—52/1. 1945—46. A megyei népművelési felügyelő levele a vallás- és közoktatásügyi miniszternek. 1946. január 21. 21/1946. 93. HmL. Heves megye—Eger város NB-iratai. XVII—1/3. B/6. KPB-iratok. 1945—46. A KPB. december 7-i körlevele. 94. Az egri szabadegyetem 1945—46. évi tanfolyamai. Nyomtatvány. A KPB. a nép­művelési tanfolyam programját külön nyomtatványon is közzétette. 95. Dr. Tóth József visszaemlékezése szerint a munkásakadémia egri tervét Buda­pesten valósították meg. 96. HmL. Heves megye Törvényhatósági Bizottsága Iskolánkívüli Népművelési Bizottságának iratai. XXVII—52/1. 1945—46. A megyei népművelési felügyelő le­vele a vallás- és közoktatásügyi miniszternek. 1946. január 21. 21/1946. 97. HmL. Az Egri Érseki Jogakadémia iratai.VIII—1/81. Iktatott iratok. 1945—46. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium VI. 1. ü. ö. levele a jogakadémia igazgatóságának. 1946. január 11. 374/1945—46. 98. Igazság. 1946. január 27. 99. HmL. Heves megye Törvényhatósági Bizottsága Tskolánkívüli Népművelési Bi­zottságának iratai. XXVII—52/1. 1945—46. 263 / 1945. A vármegyei népművelési felügyelő 1946 március havi beszámolója a vallás- és közoktatásügyi miniszter­nek. 1946. március 30. — A KPB. jelentése az MKP egri titkárságának. 1946. július 13. 100. Igazság, 1945. április 12. 101. HmL. Heves megye—Eger város NB-iratai. XVII—1/3. B'6. KPB-iratok. 1945—46. A KPB. 1946. május 16-i ülésének Jkv-.e. 102. Uo. A KPB. 1946. június 14-i ülésének jkv.-e. 103. Uo. Fógel Elemérné levele a KPB-nak. 1946. július 22. 104. Uo. A KPB. levele a polgármesternek. 1946. júl. 30. 105. Uo. A KPB. 1946. augusztus 9-i ülésének jkv.-e. 106. Uo. Az egri városi KVT. 1946. augusztus 26-i ülésének határozata. 107. Uo. A KPB. körlevele a hivatali intézményvezetőknek. Dátum nélkül. 108. Uo. A KPB. 1946. május 16-i ülésének jkv.-e. 112

Next

/
Thumbnails
Contents