Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 4. (Eger, 1975)

KÖZLEMÉNYEK - Nemes Lajos: Eger város XVIII. századi kézművesiparának fejlődése a statisztikai adatok tükrében • 71

felől a társadalmi munkamegosztás fejlődésével magyarázhatjuk. A városi mesterek látták el ugyanis iparcikkekkel a környék falvainak lakosságát is. A mesterek termékeiket a városban tartott heti- és országosvásárokon értékesítették. A ruházati lődésével függ ősze a bőrés a szövőipar fejlődése. A táblázatokból kitűnik, hogy a ruházati iparon belül a legnagyobb a csizmadiák, a szabók, a szűcsök és a szűrszabók száma. 1720-<ban 28 csizmadia, 30 szabó, 16 szűcs és 2 szűrszabó, 1789—90ben 126 csizmadia, 57 szabó, 58 szűcs és 24 szűrszabó lakott a városban. Ennek megfelelően nőtt a bőriparban a tímárok száma 5-ről 24-re. a szövőiparban pedig a takácsoké 12-ről 37-re. Kirívóan kevés képviselője volt a vas- és fémiparnak a városban. 1720-ban 24. 1789—90-ben 34 kézműves. Ez a fejlődési ütem alatta van a lakosságszám fejlődésének. A magyarázatát elsősorban nyersanyaghiányban és a városi kézművesség alapvetően szolgáltatócentrikusságával magyarázhatjuk. A szőlőmonokultúrával függ össze a bodnárok számának növekedése. Az Egerben termelt bort hordókban szállították a külföldi piacokra, elsősorban Lengyelországba. Az exportált hordó a borvétel helyén maradt, tehát minden évben megfelelő számú hordót kellett készíteni a kivitel igényeihez. 1720-ban 14 bodnár volt a városban. Számuk 1759—60ig emelkedő tendenciát mutat. 1770-től kezdődően csökkenés, majd ezt követően stagnálás állt be számuk alakulásában. Ez elsősorban az export növekedésével, illetve csökkenésével t'ügg össze. Az export fejlődése a század 60-as éveitől a Habsburg-állam Magyarországot sújtó gazdasági intézkedései folytán csökkenő, illetve stagnáló tendenciát mutat. Befolyásolta a bodnárok számának alakulását az is, hogy a század vége felé megrekedt a bortermelés fejlődése. Breznai adatai szerint 1721-ben 2149, 1750-ben 8186, 1788-ban pedig 7162 hl bort írtak össze.

5 Lényeges változás tapasztalható a belvárosban és a külvárosban lakó kézművesek számának alakulásában. 1720-ban a belvárosban lakik a mesterek többsége, 213 mesterből 190. A külvárosban csak 23. Ez összefügg azzal, hogy a külvárosok csak ekkor indultak fejlődésnek. 1789—90-ben már nagyon lényeges eltolódás tapasztalható a külvárosok felé. A 745 mesterből 438 lakik a belvárosban és 307 a külvárosban. Lényeges változás az 1740-es évektől figyelhető meg a belváros és a külvárosok közötti mestermegoszlásiban. Ez elsősorban azzal függ öszsze, hogy ezekben az években meggyorsult a külvárosok benépesedése. Befolyásolta az is, hogy a 40-es években kezdődtek el azok a nagy építkezések, amelyeknek eredményeként kiépült a mai Kossuth Lajos utcán a káptalani palotasor. valamint megépült a vármegyeháza. 1763-ban kezdték el építeni a Lyceum épülettömbjét.

0 Ezek a nagy építkezések lelassították a belváros mesterei számának további növekedését. A század vége felé a lakosság számához viszonyítva, már arányosan oszlottak el az egyes mesterségek képviselői a városrészek között. Kivételt csak néhány mesterség képezett. Ezek voltak a csapók és a tímárok. A csapók többsége a makiári és a Sánc külvárosban telepedett le. 1759—60-ban a makiári külvárosban 5, a Sánc külvárosban 24 lakott. Érdekes az, hogy a Sánc külvárosban nincs számottevő víz, mégis a többség itt telepedett le. Az összeírás a csapók házait egymás mellett említi, ezek szinte utcát