Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 2. (Eger, 1974)
TANULMÁNYOK - Soós Imre: A hódolt szolgabíró és hódolt esküdt Heves megyében a XVII században. • 5
megye a császárnak való hódolásra követeket küldött a pozsonyi kegyelmi bizottsághoz, annak tolmácsolására, hogy Fülek eleste után kényszerből. fegyveres fenyegetés hatására hódolt neg Thökölynek, s most a király küldöttei előtt leteszi a hűségesküt. 1685 októberében a török uralom alól szabaddá lett Szolnok vára, ugyanakkor Törökszentmiklósról és Hevesről is elmenekült a török őrség. •1686 augusztusában felszabadult Hatvsn, majd féléves blokád után 1687. december 17-én Eger vára, illetve Siroi és Szarvaskő is. Ezzel'véget ért a török uralom Heves és Külső-Szolnok vármegye egész területén, 3. Megosztott közhatalom, kétfelé adózás A török részre való adózás. Az 1545. évi fegyverszünet, majd az 1547. évi békeegyezmény volt az első formális békeszerződés, melyet Mohács óta Habsburg-király a hódító törökkel kötött. Ez a békemegállapodás 1547-ben a török első magyarországi hódítását öt évre zárta le, és Buda váráról, meg az ország középső és déli részéről való lemondást írta elő. De szabályozta azt a kérdést is, hogy a két szembenálló hadviselő fél, a magyar király és a török szultán hogyan osztja meg a hódolt terület adófizetőitől szedhető állami adóbevételeket. A magyar állam az első török területfoglalásra eddig úgy reagált, hogy a hódolt falvakat a fél állami adó alól felmentette, ezektől az adóbehajtást ellátó helyi közhatalmi szerv, a nemesi vármegye az állaimi kapuadónak — dikának — csak felét szedte, tekintettel arra, hogy a hódolt falvak népét a török hatalom is súlyos adók fizetésére kötelezi. Hasonlóan mérsékelték magyar részről a hódoltságban élők katonaállítási terheit, egyes uradalmak a földesúri szolgáltatásokat is. Az 1547. évi békeszerződés szövege világosan kimondja, hogy a hódolt területen levő tímárok, vagyis török szpáhiknak kiosztott falvak a magyar királynak továbbra is adóznak. Bár a későbbi béketárgyalások során a török fél ezt mindig nehezményezte, mégis a hódoltság másfél évszázada alatt mindvégig érvényben maradt a kettős birtoklásnak és kétfelé adózásnak elve, mely szerint a hódolt jobbágy a török császár' ás földesúr adóján kívül a magyar királynak kapuadót, féldikát, a magyar püspöknek terményeiből egyházi tizedet, magyar földesurának pénz- és terményadót, földesúri kilencedet és robotot köteles adni. A kétfelé adózásnak ezt a rendszerét állandósította az 1606. évi zsitvatoroki békeegyezmény 17. pontja, előírván, hogy a törökök a falvakba ezután ne járjanak ki adót szedni, hanem ezt a falubírák szedjék be, s ha elmulasztanák, akkor először a magyar végvár kapitányának, vagy a magyar földesúrnak kell írni, s ha ez a sürgetés is eredménytelen marad, a török végváriak csak akkor menjenek ki a hódolt falu nyakára, katonai karhatalommal történő adóvégrehajtásra. Hasonló legyen az eljárás a magyar részre járó adók behajtásában is. 13 Az adóteher mértékére nézve mindkét részről a paritásnak, az egyenlő mértékű adóztatásnak elvét hangoztatták, s bár ezen elv sérelmére elkövetett önkényes adóemelés főleg a török részéről napirenden volt, mégis az előző évszázad viszonyaihoz képest ezúttal bekövetkezett bizonyos enyhülés is azzal, hogy a török most már nem közvetlenül szedte be az adót, hanem fegyveres erejét, adónyilvántartó, adószedő és bírósági apparátusát jól megerősített váraiba vonta vissza, az adó összegyűjtését és a török végvárba történő beszállítását pedig a falubírák kötelességévé tette. 15
