MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1989. január 10. - 1989. szeptember 5.
56. doboz 1989. 01. 10. – 1989. 09. 05. - 834. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1989. március 14. - Oldalszámok - 834. őe. 81. o.
- 3 A javasolt új szerveződési módok esetében tapasztalható az alapszervezetek /elsősorban munkahelyi/ és egyes párttagok /elsősorban lakóterületi alapszervezeteknél/ erőnlétének, pozíciójának, helyzetének féltése. A politizáló párttá válás,a mozgalmi jelleg erősítésének,a vezető szerep érveken alapuló érvényesítésének elfogadása mellett fellelhető a helyi politikai célok megvalósítását biztosító hatáskörök, garanciák iránti igény is. Az anyagban foglaltak általánosnak mondható elfogadásán túl kevés konkrét javaslat hangzott el e témakörben, a leírt elképzelések,a vita is azt az érzetet keltette, hogy a megoldások kérdésében egymásra várás van a Központi Bizottság, a pártszervek és alapszervezetek között. 1. A megyei pártbizottság - támaszkodva a pártalapszervezetek többségének véleményére- egyetért a tervezet bevezető részében megfogalmazott valamennyi elképzeléssel: a pártalapszervezetek önállóságának, önrendelkezésének, politikai szerepének erősítésével, az azt szolgáló új eljárási szabályokkal; azzal, hogy a párttag továbbra is az alapszervezeten keresztül kapcsolódjon a párthoz, ott érvényesítse a tagsági viszonyból eredő jogát és kötelezettségeit; alapszervezet a munka- és lakóhelyen egyaránt létrehozható legyen; az alapszervezet létrehozásához szükséges létszám 5 főben való megállapításával; Megerősíti a pártalapszervezetek dokumentumban megfogalmazott általános feladatait. Ezen belül is kiemelten fontosnak itéli: a különböző politikai érdekek, a közhangulat megfelelően önálló, helyi kezelését; a nézet-, vélemény- és vitaszabadság érvényesülését; a politikai és erkölcsi normák megsértése elleni határozott fellépést, a párttaggá nevelő, tagépítő munka erősítését; Az egyetértésen túl javasol ja: - az alapszervezetek általános feladatainak súlyozását, sorolását. Kiemelt jelentőségűnek tartja a gazdasági reform meggyorsítását, megvalósítását, ebben a pártalapszervezet szerepének tisztázását, fokozását, HievésmeöY 6 ' 1 \ Levéllát J