MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1988. január 12. - 1988. június 28.

54. doboz 1988. 01. 12. – 1988. 06. 28. - 812. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1988. február 9. - Oldalszámok - 812. őe. 50. o.

- 49 ­Virág Károly elvtárs elmondta, hogy elsőnek kellett volna szót kér­nie. Arról szólt, hogy az itt szereplő javaslattal kapcsolatban hónapokig tartó vita volt, kínok-keservek között alakult ki. Ebben a felelősség, a káderek iránti gondosság, az alsóbb szervek vezetői­nek felelőssége, annak erősítése és kiemelése szerepelt. Meg kellett küzdeni korábbi évek, évtizedek alatt rögződött dolgokkal. Küszköd­tünk, de továbbra is nyitottak maradnak bizonyos kérdések mindannyiunk­ban . Amellett, hogy a PTO az előterjesztője az anyagnak, a megyei pártbi­zottság mind a 4 titkára munkatársi szinten foglalkozott a témával. És foglalkozik jelenleg is. Ha ki akarjuk tehát bővíteni, tudnánk javasolni funkciókat. Kérte a hozzászólókat, hogy az alapelvek között próbáljunk barátkozni azzal is, mi történne, ha valaki egyáltalán nem lenne sehol párthatáskörben. Furcsán hangzik, de semmi sem történ­ne. Van olyan vezető azon a területen, akin számon lehet kérni és számon is kell kérni a munkát. Pl. Kiss elvtárs javasolta, hogy a rádió képviselője ne legyen hatáskörben, mert a borsodi rádió vezetője hatáskörben van, kéressük számon a munkát azzal, akinek hatáskörébe tartozik. A javaslatban mintegy 31 fővel szerepel csökkentés. Meggyőződésem ­mondta, hogy bizonyos idő után tovább fogunk menni. A hatásköri lista pártbizottság elé kerül. A 3. oldal 3. pont b/ pontjában szerepel ... az alábbi testületi tagok jelölése ügyében kifejezés. A 6. oldal második mondata nem indokolt, az első mondat azt magában foglalja. Ambrus József elvtárs Pálinkás elvtárs kérdésére elmondta, hogy a szénbányák vezérigazgatói funkció a KB Titkárság hatáskörébe tartozik mint más, hasonló nagyságrendű szénbánya vezérigazgatója. Arról is szólt, hogy a megyei tanács elnöke és a megyei pártbizott­ság első titkára a Politikai Bizottság hatáskörébe is tartozik. A hatáskörileg illetékes városi pártszervek nem értenek azzal külö­nösebben egyet, hogy a szénbányák vezérigazgatója nem tartozik megyei hatáskörbe. f5==n

Next

/
Thumbnails
Contents