MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1988. január 12. - 1988. június 28.

54. doboz 1988. 01. 12. – 1988. 06. 28. - 812. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1988. február 9. - Oldalszámok - 812. őe. 45. o.

- 44 ­Nem került szóba a vitában, de gond olkodás végett a jövő szempont­jából felveti, érdemes lenne mérlegelni az anyag véglegesítőinek, a párttestületek elé terjesztőknek: a politikai intézményrendszer korszerűsítésében, a párt vezető szerepe érvényesítésében melyek a legfontosabb kulcskérdések. Három kérdésről szólt: egyik a párt vezető szerepének erősítése, a párt megújulása, a másik a szocialista demokrácia tökéletesítése és a harmadik a párt és a kormány-funkciók, hatáskörök és felelősség egyértelműbb elhatárolása. Ezzel kapcsolatban Barta elvtárs egy elemzésből idézett, melyben Csaó Ce Jang, a Kinai Kommunista Párt főtitkára is ilyen kérdésekről beszélt, tehát más szocialista or­szágok kommunista és munkáspártjait is foglalkoztatja ezt a kérdés. A vita figyelembevételével javasolta: állapítsa meg a végrehajtó bizottság, hogy a tézisek fejezetei közül legkidolgozottabb az államról szóló fejezet, és legkevésbé a tömegszervezetek, társadalmi szervek, mozgalmakra vonatkozó. A vitára támaszkodva aláhúzhatjuk, el lehet fogadni, hogy a KISZ-ről elemzőbb módon, jelentőségének megfelelően olyan megállapítások szükségesek, amelyek ráirányítják a politikai figyelmet és a politikai támogatást is tudják bizto­sítani. Szócs, Farkas és Sós elvtárs részéről is felvetődött: ér­demes lenne mérlegelni, hogy minden tömegszervezet tekintse át saját szervezetének hatáskörét, munkastílusát, munkarendjét ezen té­zisekkel foglalkozás menetében. A párt fejezetnél, miután a vitában az átlagosnál nagyobb hang­súlyt kapott az országos pártértekezlet, mint munkaértekezlet je­lentősége, szerepe, ajánlotta: a véglegesítésnél a párt fejezetben az országos pártértekezlet megnevezés kapjon helyet, a tézisekben ugyanis ez a megnevezés nem szerepel mint olyan munkaforma, amely napjainkban a két kongresszus között érdemben funkcionál, dolgo­zik. És tudjuk, hogy a Központi Bizottság elhatározta az országos pártértekezlet összehívását. Barta elvtárs ajánlotta, hogy a végrehajtó bizottság munkája során jusson még néhány megállapításra az előterjesztésben szereplő fontos megállapításokon túl. Néhányat megemlített. I '••'•í Begyei I L_ UrtHár j

Next

/
Thumbnails
Contents