MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1988. január 12. - 1988. június 28.

54. doboz 1988. 01. 12. – 1988. 06. 28. - 812. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1988. február 9. - Oldalszámok - 812. őe. 4. o.

3 Feltette a kérdést, hogy az elhangzott indokok alapján megnyit­hatja-e a vitát? A vb egyhangúlag elfogadta a javaslatot. Bódi Béla elvtárs elmondta, hogy tapasztalata szerint a párt­tagságot a szókimondás jellemezte és ezt szembesítve az a véle­ménye, hogy jól összesít a jelentés. Néhány pontosítást szeretne azonban eszközölni. Politikai szempontból a vita során 3 fontos tapasztalati tényt mer megállapítani, ezt hozza az első oldal. Ebben a párt vezető szerepéről szóló vitában - szerinte - a párttagság széles körű cselekvőkészségét fejezte ki; azonban garanciákat kutatott és keresett ahhoz, hogy a párt vezető szervei - elsősorban az irá­nyításra kell gondolni - a politikai követelményeket a tézisek­ben, majd a véglegesen jóváhagyottakat a gyakorlati életben kö­vetkezetesebben érvényesítse. Erre keresett garanciákat. Másik: számára a vita igazolta, hogy a politikai bizalom az irá­nyítás iránt, a vezető szervek iránt és sok személy iránt is erő­teljesen megkopott. A bizalmatlanságot a vezető szervek nyíltságá­nak a hiányával, egyeseknek vélt kiváltságos helyzetek biztosításá­val, a politikai felelősség nem időben történő felvetésével, a kö­vetelmények érvényesítésének következetlenségeivel magyarázzák. Másik fontos, hogy bizonyos értelemben politikai bizalom megkopásá­val kell szembenézni. Harmadik: a párttagság magatartásával kapcsolatosan az a tapasz­talata - széles körűen -, hogy várakozás a jellemző és kifejező. Egyrészt várakozás van egy megújultabb nyilt központi és területi munkának gyakorlati érvényesítésére, másrészt erkölcsileg, politi­kailag egy újabb szemléletű, a téziseket garantáltan végrehajtani tudó és akaró vezetői, személyi állományra várnak. Úgy gondolja, ha a vb egyetért azzal, hogy ilyen tapasztalat a vitából politikai szempontból hasznosításra kell, hogy kerüljön, akkor a I. fejezet alatti három bekezdést így egészítené ki: •

Next

/
Thumbnails
Contents