MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1986. január 14. - 1986. június 17.
50. doboz 1986. 01. 14. – 1986. 06. 17. - 760. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1986. február 11. - Oldalszámok - 760. őe. 82. o.
- 19 Az 5. oldalon megfogalmazott feladatokat a végrehajtó bizottság tegye magáévá azzal, hogy első helyen a Virág elvtárs által megfogalmazottak szerepeljenek, nevezetesen a XIII. kongresszus és a megyei pártértekezlet határozataiból adódó tennivalók. Ajánlotta, hogy a hazafias honvédelmi nevelés tartalmi kérdéseit szerepeltessük első helyen. Erre kell elsősorban összpontosítani. Kéri elvtárs hozzászólása alapján ajánlotta a honvédelmi nevelés egri hagyományainak hangsúlyozását, jóleső érzés volt hallani, lelkesitőleg hatott. Gondoljunk vissza az internacionalista nevelést szolgáló tanácskozásokra, amelyeket felhasználunk a szocialista hazafiságra nevelés kérdéseinél. E pontnál ajánlotta: továbbra is legyen feladat mindenekelőtt azoknak a nevelése, akik tényleges katonai szolgálatra bevonulnak, de legyen feladata az MHSZ-n ek - kiemelt feladata - a katonai pályára nevelés a megyében. Hallottuk, hogy harmadik helyen vagyunk, jelentős a katonai kollégium szerepe, erősiteni kell a felfogást nemcsak a fiatalok, hanem a családok körében is. A többi pontot is javasolta elfogadni. A vita figyelembevételével ajánlotta a városi jogú pártbizottságok felé megfogalmazni, hogy az MHSZ-ben végzett munka a párttagoknál pártmegbizatás legyen. Pintér elvtárs, ebben sokat tudnak tenni a városi bizottságok, alapszervezetek, de sokat kell tennie az MHSZ vezetésének, gondoskodni arról ilyen módon, hogy kellő erkölcsi, anyagi elismerésben részesüljenek ezek az elvtársak. A vitában szóba került: kapjon helyet a feladatok között a tartalékos tisztek, tiszthelyettesek bevonásának kérdése, a KISZ fiatalok bevonása, az egri repülő klub kérdése. Felmerült ezen tul az oktatási igazgatóságon lövész klub létrehozásának kérdése is. Kérte a végrehajtó bizottság egyetértését, hogy az oktatási igazgatóságon folyó munka keretén belül, a komplex hasznositás követelményeinek figyelembevételével a megyei pártbizottság vezetése foglalkozzon ezzel a kérdéssel. Több összefüggést át kell tekinteni. Arra törekszünk, hogy a normális igényt befogadjuk, kielégítsük . Az összefoglalóban elhangzottak alapján a jelentést a végrehajtó bizottság elfogadta. _————"""Tt \ •••<• Wft™ ^ü