MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1985. január 2. - 1985. június 12.

48. doboz 1985. 01. 02. – 1985. 06. 12. - 733. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1985. január 2. - Oldalszámok - 733. őe. 14. o.

- 14 ­A vita alapján érdemes néhány kérdést kihangsúlyozni. Az első oldalon lévő "politikai teherbiró képesség"|<ifejezést indokolt módositani. Értjük, hogy miről van szó, arról, hogy nekünk, a pártban dolgozóknak, pártszerveknek kötelességünk a munkásőrök politikai ismereteit, tájé­kozottságát bőviteni. Egyik formája ennek, amit rendszeresen szervez­nek, összehivják az elvtársakat és politikai tájékoztatóra kerül sor, E z eknél tekintettel kell lenni a párhuzamosság elkerülésére, Ugy véli, érdemes a határozatban megfogalmazni néhány, a jelentésben nem szereplő, de a vitában hangsúlyt kapott kérdést. Pl, javasolta hangsúlyozni, hogy: az elmúlt években helyes volt a vég­rehajtó bizottság személyi kérdésekben - megyei parancsnok és parancs­nokok - hozott döntése. Azóta arról beszélhetünk, hogy a parancsnoki é\ lomány magatartásában példamutató, tevékenységében megnyugtató a hely­zet. Olyan parancsnokokkal rendelkezünk, akik egész magatartásukkal vonzóvá teszik a munkásőr tevékenységet, rátermett, politikailag, ka­tonailag képzett vezetők. Amikor azt mondjuk, hogy a káderkérdések megoldásában a megyei pa­rancsnokság részéről a városi jogú pártbizottságokkal együtt az igé­nyesség, következetesség, határozottság valósul meg, azt is kimond­hatjuk - éppen F a rkas elvtárs kérdésekre adott válaszára alapozva -, hogy a megyében a pártirányítás minden szinten eredményesen valósul meg, a megyei, városi jogú, községi, üzemi bizottságoknál, alapszerve­zeteknél egyaránt, A pártirányítás hozzájárul a munkásőrök tekinté­lyének növekedéséhez, H 0 zzátehetjük :tehát : a bban, hogy a munkásőri tevékenység a területen elismert, szerepe van a megyében dolgozó állami, gazdasági, társadalmi vezetők pozitiv magatartásának, olyan feltételeket teremtenek a munkahelyeken a munkásőri tevékenység szá­mára, mely elősegiti a munkát. Másrészt az arra érdemes munkásőrök munkáját politikailag, erkölcsileg, anyagilag elismerik a munkahelye­ken. Ez is a valósághoz tartozik, A vitában elhangzottak figyelembevételével ajánlotta hangsúlyozni, hogy a végrehajtó bizottság elismeri és támogatja a kiképzésben a korszerűsítési törekvéseket, illetve gyakorlatot. Arról az oldalról került ez közelitésre, hogy hány ezer óra megtakarítást eredménye­zett a korszerűsítés. Mondjuk ki, hogy az eredménynek az is részese, hogy a munkásőr egy­ségek, a megyei parancsnokság tekintettel van a gazdasági egységek, in< tézmények feladatára, a feladatok ellátására, A feladatokat illetően felmerült néhány dolog, A feladatokat, amelye­ket az előterjesztők ajánlanak, a végrehajtó bizottság fogadja el. Az 1, pontot - ahol a XIIJ # kongresszus határozatának feldolgozása, megismertetése szerepel - egyetértve a megfogalmazottakkal, egészít­sük ki a megyei, városi jogú pártórtekezletek határozatainak megismer­tetésével, annál is inkább, mert egy-egy közigazgatási egységen belüli tevékenykedéshez, felkészüléshez elengedhetetlen ezek megismerése, az ezekkel való azonosulás. Az állományépitő munkára vonatkozó 2, pontot célszerű lenne néhány terület megemlítésével konkrétabbá tenni, 1 Heves megyei \ Uvéttár_ J

Next

/
Thumbnails
Contents