MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1975. január 14. - 1975. június 17.
28. doboz 1975. 01. 14. – 1975. 06. 17. - 469. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1975. február 25. - Oldalszámok - 469. őe. 3. o.
- 3 Dr. Sipos István elvtárs elmondotta, hogy a megyei párt-vb. január 28-án - a Politikai Bizottság vonatkozó határozata alapján - tárgyalta az első félévi politikai ünnepségek tervét, ugy határozott, hogy a mai ülésen a felszabadulás 30. évfordulójával összefüggő feladatokra vázlatos intéekedési tervet terjesszünk a végrehajtó bizottság elé jóváhagyás végett. Ez a javaslat a következő lenne: A 30. évforduló fő politikai rendezvényeit április 3-ra koncentráljuk. A program délelőtt 10 órakor kezdődik a kormánykitüntetések ünnepélyes átadásával. A korábbi gyakorlattól eltérően a megyében minden kormánykitüntetést kapott elvtárs jelen lesz, azok kivételével, akik a parlamentben kapják meg. /párt, tanács, társadalmi szervek stb. részéről is/. Javasolta, hogy az ünnepségen vegyenek részt azon járási-városi pártbizottsági első titkárok, tanácselnökök, akik területéről kitüntetheti van, valamint a megyei pb titkárai, a megyei tanács elnöke, az érintett vállalat, intézmény párt vagy gazdasági vezetője. Ebben az időben - korábbi meghivás alapján - reméljük, a két testvér terület pártdelegációja már a megyében tartózkodik, a csusras és a bolgár elvtársak. Javasoljuk, hogy mindkét delegáció teljes létszámban vegyen részt az ünnepségen. Az ünnepségen köszöntőt Fekete elvtárs mondjon, a kitüntetéseket Vaskó elvtárs adja át. A koszoruzási ünnepséget 16,30 - 1? óra között javasoljuk a felszabadulási emlékműnél megrendezni, ahová a városi pártbizottság 2ooo fő részvételét biztositsa. Értsen egyet a végrehajtó bizottság azzal, hogy kb. 17 - 18.30 óra között Egerben ifjúsági fáklyás felvonulás legyen, amelyet a KISZ megyei bizottsága a városi KISZ-bizottsággal közösen készitsen elő és szervezzen meg. A felvonulás a Dobó téren fejeződne be, ahol Kiss Sándor elvtárs, a KISZ megyei bizottság első titkára tartson 5-6 perces beszédet, ezt követően - egyeztetve a helyőrséggel - katonazenekar 30 perces térzenét adjon. A megyei díszünnepségre esti 19 órakor kerüljön sor. Elnöki megnyitót Fekete Győr Endre elvtárs, ünnepi beszédet Vaskó Mihály elvtárs mondjon. Javaslatunk, hogy telt házat biztosítsunk. Az összetétel/Ét illetően: koncentráljuk a résztvevőket az üzemekre és intézményekre, ezen belül elsősorban a szocialista brigádok és családtagjaik részvételére, ugyanakkor jelenjenek meg állami és pártszervek vezetői, lehetőleg családtagjaikkal együtt. A résztvevők további része a megyei pártbizottság és az Eger városi pártbizottság dolgozóiból kerüljön ki. Elvi állásfoglalást kért abban, hogy az ünnepségen vegyen részt valamennyi MSZBT tagcsoport elnöke, ez összesen 44 főt jelent. A díszünnepségen 50 fős disz-elnökség legyen. Elvi állásfoglalás szükséges abban, hogy az ünnepség elnökségében foglaljanak helyet a megyei párt-végrehajtóbizottság tagjai, Eger város és az egri járás pártbizottságának titkárai, a bolgár és a szovjet delegáció teljes létszámban, egy szovjet katona, két felszabadulás előtti párttag és 6 szocialista brigádvezető. A további sorrend a szokott protokoll, a képviselők közül Pusztai Lászlóné, gazdasági területről Adamkó József az erdőgazdaság igazgatója, Kócza Imre, a Finomszerelvénygyár igazgatója, Balogh Tibor a VOLÁN 4.sz.V. igazgatója részvételét javasoljuk jóváhagyni. f Wwes megyei!