MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1972. november 8. - 1973. május 22.
24. doboz 1972. 11. 08. – 1973. 05. 22. - 409. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1972. november 21. - Oldalszámok - 409. őe. 15. o.
I Heves megyei! - 3 ~ / levéKáf í A fejlődés ellenére az ifjúságpolitikai határozat végrehajtását egyes pártszervezeteknél akadályozza a helytelen gyakorlat, hogy a végrehajtás tapasztalatait vizsgálva nem az állami, gazdasági, tömegszervezeti vezetőket számoltatják be, hanem csak KISZ. szervezetek vezetőit. összegezve megállapítható, hogy a határozat pozitiv irányba formálta a vezetők szemléletét, fokozottabban segiti a KISZ. alapszervezetek munkáját, kikérik véleményüket, javaslataikat, és bevonják őket a párt előtt álló feladatok végrehajtásába. A tett intézkedések együttes hatása jelentős mértékben segitette az ifjúság szocialista nevelését, amely megnyilvánul a fiatalok erkölcsi, politikai magatartásában, a munkában ós tanulásban tamásitott helytállásban, a szocialista rendszerhez való hűségükben, a társadalmi tevékenységben való résztvállalásukban. II. A Központi Bizottság, valamint a Kormány lo4-$/1971. sz. határozat megjelenése óta az állami, tömegszervezeti szervek, ipari és mezőgazdasági üzemek munkájában is előtérbe került az ifjúságpolitikai kérdésekkel való foglalkozás, 1./ A tanácsok és szerveik testületi üléseiken tűzték napirendre és hoztak döntéseket a határozatok végrehajtására. Előrehaladás történt az érdekképviselet érvényesítésében is. A tanácsválasztások idején 85 fiatal került megválasztásra tanácstagnak, llem került sor a tanácsoknál ifjúsági állandó bizottságok létrehozására, mivel a kormány határozat a választások után jelent meg. Tanácsaink fokozottabban törődnek a fiatalok tanulási feltételeinek megteremtésével. A KISZ. korosztályba tartozó fiatalok közül jelenleg 85o fő tanul középiskolába, 9oo fő szakmunkástanuló iskolába, és 15o fő főiskolán és egyetemen. Az ifjúság továbbtanulása terén jelenleg is gondok jelentkeznek. . ) :