MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1972. november 8. - 1973. május 22.
24. doboz 1972. 11. 08. – 1973. 05. 22. - 416. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1973. február 13. - Oldalszámok - 416. őe. 3. o.
• - 3 vettek el abban a vonatkozásban, hogy csak Varga elvtársat vonták felelősségre, másokat^nem, pedig más helyi vezetők sem tanúsítottak korrekt magatartás, mint pl. a termelőszövetkezet párttitkára, Bartók elvtárs. 1972. évben a járási párt-végrehajtóbizottság akkor járt volna el helyesen, ha megállapította volna, hogy a helyzet 1971 óta nem változott és ebben jelentős szerepe volt Varga elvtársnak is és ennek^alapján felmentési kérelmét elfoadta volna. Konkrét eseteiben u j , de jellegében és folyamatosságában azonos cselekményről van szó. Javasolta, hogy a vb állapitsa meg: Vargha Zoltán felelősségrevonására megvan az alap, ugyanis a termelőszövetkezetben kialakult helyzetért elsősorban ő volt a felelős. Javasolta, hogy a fellebbezésnek a vb adjon helyt és Varga elvtársat vegye vissza a pártba azzal, hogy az 1971. évi pártfegyelmi büntetést - "szigorú megrovás végső figyelmeztetés" - megerősíti, melynek következtében annak hatálya újból kezdődik. Oláh György elvtárs összefoglaló javaslatai alapján a végrehajtó bizottság egyhangúlag a következő határozatot hozta: I. Az egri járási párt-végrehajtóbizottság 1972. június 15-i ülésén hozott határozatát, mellyel Varga Zoltánt a pártból kizárta, a megyei párt-végrehajtóbizottság hatályon kivül helyezi és Varga Zoltán elvtársat a pártba visszavette. Egyben megerősítette a járási párt-végrehajtóbizottságnak azt az 1971. évi határozatát, mellyel Varga Zoltánt - szigorú megrovás végső figyelmeztetés - pártbüntetéssel sújtotta. II. napirend A napirenddel kapcsolatban kérdéseket tettek fel: Fekete Győr Endre, dr. Sipos István, Jenéi Arturné, dr. Szűcs László, Gsepelyi Károly, dr. Havellant Ferenc, Oláh György és Pálinkás Ferenc elvtársak. A feltett kérdésekre Vadász József elvtárs válaszolt. Mielőtt a vitára sor került volna,az anyaggal kapcsolatban Oláh elvtárs a következő megjegyzéseket tette: A jelentés célja: - megismerni, hogy a gyöngyösi városi párt-végrehajtóbizottság politikailag, ideológiailag hogyan értelmezi ezt a témát; - gyakorlatilag mi a helyzet Gyöngyös városban ezzel a kérdéssel kapcsolatban; - hogyan látják a továbbiakban a tennivalókat, a feladatokat. Uem vezetett az a szándék, hogy megyei általánosításokra jussunk. A dolog lényege: azt kell elbírálnunk, hogy a gyöngyösi városi párt-végrehajtóbizottság helyesen látja-e a helyzetet Heves megyei Levéltár