MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1972. november 8. - 1973. május 22.
24. doboz 1972. 11. 08. – 1973. 05. 22. - 410. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1972. december 5. - Oldalszámok - 410. őe. 6. o.
- 6 A népfrontbizottságok az elmúlt hetekben jól aktivizálták magukat a tanácstagokkal történő elbeszélgetéseknél és egyéb, a választásokat előkészítő feladatoknál, ügy érzi azonban, hogy a népfront szervek kiesit előreszaladtak ezzel a munkával. E területen véleménye szerint jobb összhangot kellene teremteni a pártszervekkel, ugyanis esetenként nincs kellő és megfelelő konzultáció. A községi népművelési tervek előkészítésében, azok végrehajtásában véleménye szerint többet tudnának tenni a népfront szervek. E területen további előrelépés szükséges. Lényegesnek tartja, hogy a népfront bátorítja a különböző testületekbe került nőket, fiatalokat és munkásokat, hogy minél eredményesebben és aktívabban kapcsolódjanak be a közéletbe. Lévai Ferenc elvtárs felszólalásában elmondotta, hogy a PTO véleménye szerint az anyag jól fogja össze a népfrontnak a párt szövetségi politikája megvalósításában kifejtett tevékenységét. Minden tevékenysége a népi-nemzeti egység megvalósítását szolgálja. Kiemelte, hogy a népfront tekintélye és elismerése megnövekedett. A pártszervek és szervezetek súlyuknak megfelelően értékelik helyüket és szerepüket. Ennek okait abban látja, hogy - a választásoknál a lakosság látja, hogy a népfront él és dolgozik, jól látja el közjogi funkcióit; - nemzeti ünnepeink szervezésében, rendezésében nagy szerepet vállalnak és kapnak a népfront szervek; - a különböző társadalmi munkák szervezésében /város, község-szépítés/ nagy szerepet vállalnak; - a különböző tisztségviselők a népfronton belül egyre felkészültebbek, a lényeges kérdéseket ragadják meg. S ami külön pozitívum, hogy a tisztségviselőket fel is készítik a feladatok megoldására. Szükséges azonban, hogy a pártszervek és szervezetek arra ösztönözzék a népfron szerveket, hogy tevékenységük még folyamatosabb legyen, szűnjön meg a kampányszerűség. Vannak még olyan szemléletek, hogy a népfrontban végzett munkát nem tekintik pártmunkának. Ezen a téren további előrelépés szükséges. Ugyancsak többet kell még tenni a munkáslakta területeken végzett tömegpolitikai munkában. E tevékenységet lényeges összehangolni a szakszervezetekkel. A feladati rész a legfontosabb teendőkre hívja fel a figyelmet, javasolta, hogy a végrehajtő bizottság erősítse azt meg. Szentistványi Gyúláné elvtárs a Hazafias Népfront Országos Titkársága neveben megköszönte a végrehajtó bizottság meghívását. Hozzászólásában elmondotta, hogy a jelentést jónak tartja* tapasztalataik a jelentésben rögzítettekkel megegyeznek, s azokat a feladatokat tükrözi, amelyek a népfront szervei előtt állnak. '• Elmondotta továbbá, hogy a hazafias népfront V. kongresszusa az MSZMP X. kongresszusának politikai programját magáévá tette és ennek alapján szabta meg a népfront szervek feladatait. Az egyre fokozódó aktivitásnak ez a magyarázata. I Heves megyei [ Levéilár •