MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1972. január 4. - 1972. október 24.
23. doboz 1972. 01. 04. – 1972. 10. 24. - 400. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1972. július 4. - Oldalszámok - 400. őe. 12. o.
nevelő munkával segitik, hogy a lakosság egésze a helyes koncepciókat magáévá tegye és támogassa annak végrehajtását. A tanácsi szervek pártirányításában nagy jelentősége van a káderpolitikai elveknek, a helyes gyakorlat kialakításának. Az 1971.évi tanácsi választások eredményeként egészségesen alakult a testületekben tevékenykedő párttagok, fizikai dolgozók, nők és fiatalok aránya. "J3z a munka megalapozottabbá tette elvi, politikai irányitását. Pártszerveink és szervezeteink hatásköri listával, illetve véleményezési jegyzékkel rendelkeznek. Felelősséggel és körültekintéssel járnak el a tanácsi tisztségviselők kiválasztásánál, beiskolázásánál. A testületekben kollektiv döntés érvényesül, és igénylik a járási hivatal vezetőinek javaslatát is egy-egy téma kapcsán. Együttműködés a járási hivatal és községek között jő. Korábban gondot okozott az előzetes egyeztetés elmaradása - a hatáskörileg illetékes pártszervekkel. Ma is probléma, hogy nem mindenütt megfelelő a csucsvezetőségek hatásköri listája. /Az egyeztetés, pontositás most van folyamatban./ • A tanácsi apparátus felkészültsége, munkájuk hatékonysága az elmúlt években emelkedett. Különösen a tanácselnökök, vb-titkárok, politikai és szakmai felkészítésében történt komoly előrelépés. Az első számú vezetők vonatkozásában a helyzet stabil, két községünkben van lényeget érintő gondunk /Boconád, Erdőtelek/. A községi apparátusban dolgozók 71,7 i-'S-nak felső- és középfokú állami iskolai végzettsége, mig hasonló szintű politikai végzettsége csak 23,8 %-ának van. Az elmúlt években szükséges volt a feladatok jobb ellátása érdekében az állami,szakmai végzettség birtoklását az első helyre tenni. Jelenleg a fő figyelmet a tanácsi vezetők, dolgozók politikai továbbképzésére forditjuk, és közben az indokolt mértékben a szakmai továbbképzést is segitjük. Alapszervezeti szinten elkészültek a 4 éves káderfejlesztési tervek, amelyekben a tanácsi apparátus dolgozóinak beiskolázása is megfelelő helyet kapott. Az elmúlt években az apparátuson belüli fluktuáció, a tapasztalatok hiánya és a gyakorlatlanság okozott számottevő gondot. A jelenlegi bé- • rezési forma változatlanul neheziti a megfelelő szakemberek beállítását, a káderutánpótlást. A megoldás lehetőségeivel állandóan foglalkoznunk kell. Kis községeinkben a társadalmi tanácseln ökök beál litását és funkcionálásukat eredményesnek minősítjük. I Heves megyei 1 ( Levéltár [