MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1971. március 2. - 1971. december 21.
22. doboz 1971. 03. 02. – 1971. 12. 21. - 381. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1971. október 12. - Oldalszámok - 381. őe. 16. o.
1 - 8 Pártalapszervezeteink irányítása terén a brigádvizsgálatok alapján beJy telennézetek is jelentkeztek, A pártbizottság segítő, irányító tevékenységét leszűkítik a pártapparátus tevékenységére, és ugy itélik meg annak alapján, hogy a pártbizottság segitő tevékenysége nem kielégítő. Az azonban igaz, hogy nem kielégítő az alapszervezetek látogatása, ellenőrzése, helyszínen való segítése, mivel a kislétszárnu apparátus ezt a nem tudja az igégnek megfelelően megoldani, A munka javítása érdekében a végrehajtó bizottság irányításával széleskörű aktivá hálózat segiti az alapszervezetek munkáját és irányítását, W Az eddigi gyakorlat az igazolja, hogy a járás vezető párttestületei megfeleltek a követelménynek. Jól tudták alkalmazni a felsőbb pártszervek határozatát, a járás sajátosságát figyelembe véve, kellő politikai, ideológiai munkával biztosították a párt elvi célkitűzéseinek gyakorlati megvalósitását. Ennek tulajdonitható, hogy a testületek által hozott döntések, határozatok megfelelő színvonalúak, a demokratikus centralizmus a párttagságtól az alapszervezetékig biztosított. Az állami, gazdasági szervek, tömegszervezetek irányítása és koordinálása az ott dolgozó kommunisták utján biztosított, és A elősegíti a kellő összhangot a párt által meghatározott fő irányban. Ez a munka ma már nem jelenti a különböző szervek részfeladataiba való beavatkozást, A párt rá tudja irányítani e szervek figyelmét a fő feladatokra. Különösen a községi tanácsok pártirányitására kell fokozottabb gondot fordítani, mivel a járási tanácsi testületi szervek megszűntek, a párthatározatok megvalósításában a községi tanácsok szerepe lényegesen megnövekedett, A párthatározatok végrehajtásának gyakorlati ellenőrzése során a pártbizottság, a végrehajtó bizottság kiemelten és rendszeresen foglalkozik a területén dolgozó káderekkel. Értékeli,