MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1970. július 7. - 1971. február 22.
21. doboz 1970. 07. 07. – 1971. 02. 22. - 354. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1970. szeptember 28. - Oldalszámok - 354. őe. 49. o.
^58Kiadásaink volumene is évről évre emelkedik, ami összefügg az árak emelkedésével, valamint azzal, hogy a megnövekedett feladatok is nagyobb összegű kiadásokat igényelnek. Az apparátus szociális ellátottsága javult, A bérezésnél jelenleg az egy főre eső átlagbér-rendszert alkalmazzuk. Lehetőségünk van szociális segélyezésre és jutalmazásra, ezenfelül rendezett az apparátus dolgozóinak üdültetése. Az apparátus munkakörülménye javult. Hevesen felépitettük az uj járási székházat 6,7 milliós költséggel. Egyre nagyobb Összegeket forditunk A felújításokra, karbantartásokra. Az alapszervezetek helyiség problémáját betársulással oldottuk, illetve oldjuk meg, A megyebizottság, valamint az Oktatási Igazgatóság és egyes járások-városok apparátusának elhelyezése nem megoldott, A IV, ötéves tervben kerül sor egy megyei pártszékház épitésére, amelyben helyet kap a megyei pártbizottságon kivül a járási és a városi bizottság, valamint a megyei és a járási-városi KISZ bizottság is, A munkásőrparancsnokságok is itt kapnak megfelelő helyet, A raegyebizottság jelenlegi épületét pártiskolaként hasznosítjuk. Ezekkel az építkezésekkel lényegében megoldódik a függetlenített pártapparátus elhelyezése, ^ A kiadási Összegeken belül legjobban emelkednek - a béralapon kivül a működési és fenntartási költségek, 1966-ban e költség 1,8 millió forint volt, 197o-ben pedig a várható felhasználás 3»9 millió forint, j Heves megye/ 1 f. levéltár J