MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1970. július 7. - 1971. február 22.

21. doboz 1970. 07. 07. – 1971. 02. 22. - 351. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1970. augusztus 18. - Szóbeli bejelentések: soron következő munkamegbeszélés időpontja - Oldalszámok - 351. őe. 4. o.

7 A fegyelmi vétségek magas számán belül látni kell azt is, hogy a veze­tők, parancsnokok fegyelmi helyzete szilárdabb, a statisztikai adatok mögött a tiszthelyettesek, körzeti megbizottak nagyobb arányú fegyelem­sértése húzódik meg. Az okok elmélyültebb kutatására hivja fel a figyelmet, ezen belül fel kell vetni a parancsnoki igényességet, az esetenkénti liberalizmust, ugyanakkor nem hagyható figyelmen kivül a rendkivül nehéz szolgálat kö­rülményeinek gondos mérlegelése sem. A parancsnokok és a pártszervezetek közös erőfeszítése az állomány olyan közösségi szellemének kialakítására irányuljon, amely a kollektivitás erejével szab gátat a fegyelemsértéseknek. A jelentés elfogadását javasolta. • Soczó József ezr. elvtárs a jelentés lényegével egyetért, az egybeesik é a Belügyminisztérium értékelésével. Az állomány stabilitása, megbízha­tósága a megyében jobb az országos helyzetnél. Az utánpótlással kapcsolatban a tiszthelyettesek vonatkozásában országosan nehézség van. A vezetők az állomány legidősebb részét képezik, közülük többen korhatár előtt leszerelnek, pótlásuk nehézsége abban van, hogy kevés az egyetemi, főiskolai, a pártfőiskolai végzettségűek száma. E téren a megye az országosnál kedvezőtlenebb helyzetben van. A politikai képzés fogyatékossága, hogy az a középszintű képzésre irányult, a magasabb szintű képzésre nem forditottak elegendő gondot. A létszám növelésére nem kerül sor, a feladatok viszont továbbra is növek­szenek, ezért a megoldást a meglévő állomány képzettségének fokozásával, a vezetői munka szervezettebbé tételével kell elérni. A vezetés, irányi­tás színvonalának javitásával sok gondunkon enyhíthetünk, többek között az állomány egészségügyi helyzetén. Bátrabban kell támaszkodni a fiatalokra a vezetésben is. ^P A fegyelemsértésekkel kapcsolatban megállapítja, hogy azokon belül elto­lódás történt az italozással összefüggő magatartások irányába, a törvény­sértések száma viszont csökkent. Helyes lenne a fegyelemsértések között differenciálni, azokat különböző kategóriákba sorolni és a következmé­nyeket is ehhez igazitani. Egyes elvtársaknak a felelősségrevonáskor tanusitott magyarázkodása, men­tegetőzése, különböző beosztásokra való "önjelentkezése", a különböző téves nézetek, helytelen szemléletek hangoztatása a politikai képzettség elégtelenségére, a nevelés hiányosságaira, valamint arra is visszavezet­hető, hogy a nevelés, a kollektivitás, a demokratizmus értelmezése, gya­korlati alkalmazása nem minden parancsnoknál van helyén. Ráirányitja a figyelmet a minősitések nevelő hatására. Javulónak minősiti a pártszervezeteknek a káder- és személyzeti munkával való törődését. Végül a parancsnokok, pártszervezetek és a személyzeti apparátus további szoros együttműködésének é fontosságára hivja fel a figyelmet. I Heves megyei ] 1 levéltár I

Next

/
Thumbnails
Contents