MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1967. október 10. - 1968. június 18.
16. doboz 1967. 10. 10. – 1968. 06. 18. - 291. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1968. május 7. - Oldalszámok - 291. őe. 50. o.
- ' T3 Megyénk jelentős belső idegenforgalmat bonyolít li ugyanakkor, viszonylag kevés a megyébe látogató külföldiek száma és aránya. Ezért Heves megye nem részesedik kellően az ország valutaszerzési lehetőségeiből, nem gyakorol.megfelelő vonzást a külföldi - ezen belül nyugati - turistákra, Ebből adódóan indokolt a nyugati országok idegenforgalmi érdeklődésének.felkeltése, a nyugati turisták arányának és azámának emelése* 1* Gazdasági .jellegű feladatok - A külföldi turistaarány további növelése jelentősen függ a fogadási foltételek számától, színvonalától. Mindenekelőtt meglévő szálláshelyeink, kemping-hálózatunk korszeW rüsitésével és bővítésével segitsük elő az idegenforgalom növelését. . < - A szállodai férőhelyfejlesztés osakis az összes lehetséges erőforrás feltárása és kihasználása alapján oldható meg. A kulturált elhelyezés és hosszabb tartózkodást biztosító szálláshelyek, szállodák létesítése érdekében erősiteni , kell a kapcsolatot illetékes vállalatokkal és szervekkel* Indokolt kezdeményezni központi elhatározás alapján - állami támogatásból - a szállodai kapacitás fejlesztését. ^ - A kereskedelmi és vendéglátóipari ellátás szinvonala, a hálózat korszerűsége lényeges helyet foglal el az idegenforgalom lebonyolításában, fogadásában. Az ellátás színvonalának javítása a következő években döntően a meglévő egységek jobb kihasználása utján biztositható. Az üzletek nyitvatartási rendje az eddigieknél jobban igazodjon az idegenforgalom alakulásához* Különösen vonatkozik.ez az élelmiszert és ajándéktárgyakat árusító üzletekre* - A rendelkezésre álló árualapok elosztásánál nagyobb differenciáltság megvalósítására kell törekedni az idegenforgalmi területek go\>\> ellátása érdekében* Vendéglátóiparban sajátos speciális ételek készítésével, az árpolitika rugalmas alkalmazásával, a kiskereskedelemben tájjellegű ajándékcikkek választékának bővítésével is segitsük elő az igények jobb kielégítését. H^vesm^n