MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1967. október 10. - 1968. június 18.

16. doboz 1967. 10. 10. – 1968. 06. 18. - 277. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1967. október 10. - Oldalszámok - 277. őe. 41. o.

_„_erj2djné.ny ess égét jevifcé gyakorlatias gazdaságszervező tevékeny­séggel párosuljon* A gazdasági munka értékelésénél a pártszer­vezetek is a termelés hatékonyságának növelését helyezzék elő­térbe* Á politikai irányitás mellett munkájukban a koordinálás és az ellenőrzés is kapjon helyet* A központi elvekből kiindulva a pártszervezetek önálló cselekvésének növelésére irányító­ellenőrző tevékenységének fejlesztésére nagy szükség van* Az uj gazdálkodási feltételek és követelmények szükségessé teszik, hegy fokozottabb figyelmet fordítsunk a kádermunkára, a vezető káderek kiválasztására és továbbképzésére. Szem előtt kell tartani, _ hogy a politikai, szakmai és a vezetőkészség.egyaránt fontos, ™ egymás rovására egyik sem helyezhető előtérbe* A pártmunka stílusában a demokratikus centralizmus elvének követ­kezetes! alkalmazására nagy figyelmet kell forditani. Lényeges, hogy a fontosabb, az egész egység munkáját alapvetően érintő határozatok meghozatala előtt a dolgozók véleményét kikérjék, azokat megfelelően hasznosítsák} mig a hozott határozatok végre­hajtásában biztositsák a személyes felelősség érvényesülését* A szakszervezetek készüljenek fel a dolgozók jogainak védelmére, ^ az érdekképviseleti szerepük ellátására. Ismerjék meg azokat a ^ kérdéseket s amelyekben véleményezési,.egyetértési, vétó, önálló szabályozási és ellenőrzési j^guk van* Ezzel együtt továbbra is nagy gondot forditaanak a mozgósítási feladatokra, a munkaverseny, a szociálisba örigádmozgalom szélesítésére* A KISZ az ifjúság soraiban mutassa be a reform legfontosabb célkitűzéseit. Ismer­tesse, hogy az mit jelent a jövője szempontjából, A Népújság és az üzemi lapek továbbra is.kapcsolódjanak be a reform bevezetésével kapcsolatos tájékoztatásba* A fontosabb döntések ma­gyarázása mellett foglalkozzanak a dolgozók helyzetével, munka­viszonyával kapcsolatos kérdésekkel is« | Heves megyei I levéltár \

Next

/
Thumbnails
Contents