MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1967. október 10. - 1968. június 18.

16. doboz 1967. 10. 10. – 1968. 06. 18. - 277. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1967. október 10. - Oldalszámok - 277. őe. 38. o.

ii. Megyénk gazdasága fejlődésének eredményei, a dolgozók politikai hangulata a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50* évfordulója tiszteletére kibontakozott szocialista munkaverseny mozgalom is bizonyitja, hogy propagandánk hatékony volt. Az uj mechanizmusra való felkészülés általában jó eredményeket hozott. Az előttünk álló feladatok értékeléséből azonban kitűnik, hogy az év hátra­lévő részében minden erőnkkel azon kell munkálkodnunk, hogy a felkészülés folyamatát meggyorsítsuk. Ebben segítséget jelentenek a közeljövőben megjelenő jogszabályok is* Szükség van továbbra is a bátor kezdeményezésre, a jó elgondolásokra. Az uj gazdasági mechanizmus olyan nagy politikai jelentőségű kez­0 deményezés, amely arra hivatott,.hogy egész gazdálkodásunkban minőségi fejlődést eredményezzen. Ehhez azonban szükséges, hogy az elfogadott fő irányvonalakat gazdasági és politikai vonalon. egyaránt következetesen f ingadozások nélkül juttassuk érvényre. i*/ A m echanizm us bevezetésével kapcsolatos gazdasági feladatok Megyénk gazdaságának legfontosabb feladata a folyó évi, vala­mint a harmadik ötéves terv hátralévő időszak tervfeladatának maradéktalan teljesítése., Elő kell segiteni, hogy az uj gazda­sági mechanizmus bevezetése közvetlenül is járuljon hozzá az ^ ötéves tervünk teljesítéséhez* Szükségszerű a gasdasági egységek önállóságának további foko­zása a Ugynakkor as egységeknek jól fel kell használni ezt a lehetőséget. A termelői árak közeljövőben történő megjelenése után mód,nyilik a jövő évi, valamint a távlati feladatok tisz­tázására.* A tervek összeállitásánál az eddiginél nagyobb fi­gyelmet kell fordítani az.exporttermelés fokozására, az im­portanyagok csökkentésére. A lakosság jobb ellátását teszi lehetővé, ha az export termékeink a belkereskedelem részére is eljutnak* A pártmunka és a közgazdasági eszközök együttes alkalmazásával hassunk oda, hogy az uj mechanizmusban az önállóságot a mezőgazdasági termelőszövetkezetek a hozamok növelésére ? a termelékenység fokozására használják fel» Heves megyei Levé'tár

Next

/
Thumbnails
Contents