MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1967. október 10. - 1968. június 18.

16. doboz 1967. 10. 10. – 1968. 06. 18. - 277. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1967. október 10. - Oldalszámok - 277. őe. 13. o.

A határozatok végrehajtásának megszervezését, ellenőrzését az is hátráltatja, hogy az alapszervezetek a felsőbb szervek által ho­zott, rájuk vonatkozó határozatokat sem kapják meg Írásban, szóbe­li tájékoztatásnál pedig nen jegyeznek meg mindent, vagy rosszul is értelmeznek. A határozatok végrehajtása ezért sok esetben csor­bát szenved. 2*/ A pártszervek határozatai kidolgozásának tapasztalatai, a határo­zatok előkészítésének, elfogadásának helyzete • _ Pártbizottságaink és pártalapezervezeteink testületi üléseiken ™ többségében területük legfontosabb kérdéseit tűzik napirendre« A napirendek általában megfelelő alapot nyújtanak átgondolt, a helyzet.objektív megítélésére támaszkodó határozatok megfogalma­zásához. • Egy-egy fontosabb határozat előkészítését, megfogalmazását első­sorban pártbizottságaink részéről - de esetenként nagyobb szerve­zettségű pártalapszervezeteknél is, megfelelő helyzetelemző tevé­kenység előzi meg. Ennek érdekében figyelembe veszik a felsőbb pártszervek vonatkozó határozatait, a témával kapcsolatosan eset­^ leg korábban hozott saját határozatokat. Ezek alapján kidolgozzák ™ a vizsgálati szempontokat, melyeknek figyelembevételével.- általá­ban brigádmunkában - elemzik az adott terület problémáit. E mun­kába bevonják a választott testületek illetékes szakembereit, s a vizsgálat során figyolembe veszik a választott pártszervek töb­bi tagjainak az állani ás tömegszervezeti szervekben dolgozó kom­munisták, esetenkánt illetékes pártonkívüli szakemberek véleményét, tapasztalatait és javaslatait is. A határozathozatalnál pártszerveinknél érvényesül a pártdemokráoia. Megállapítható, hogy a hozott határozatok szinte minden esetben kollektív munka eredményeként jönnek létre. A járási jogú pártszer­vek általában az állami és tömegszervezetek munkájának értékelése során nem e szervekre, hanem e szerveken belül dolgozó komnunisták­ra hozzák határozataikat. A pártalapszervezeteknél e téren még mindig tapasztalhatók fogyatékosságok. i " ;i Heves megyei Levéltár

Next

/
Thumbnails
Contents