MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1966. május 10. - 1966. december 20.

14. doboz 1966. 05. 10. – 1966. 12. 20. - 251. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1966. október 11. - Oldalszámok - 251. őe. 66. o.

Heves megyei Levéltár •-—­- .$6 "­A tömegpolitikai munka szervesen és eredményesen kapcsolódik mindazon tevékenységek körébe r amelyek együttes hatásának . eredményeként a beszámolóban már vázolt eredményekről adha­tunk számot. Siker koronázta pártszervezeteink és szerveink erőfeszítését a tömegek tájékoztatásának növelésére. Az elmúlt 1-2 évet már az jellemezte, hogy pártnapok és egyéb rendezvények keretébon megfelelő előadók bevonásával a párt álláspontja rendszeresen eljutott számottevő tömegekhez* O A pártnap ? mint a tömegek tájékoztatásának módszere, bevált és azt a jövőben is célszerű alkalmazni* Megelégedéssel fo- ­gadták a dolgozók, hogy a pártnapokon és más politikai jelle­gű rendezvényeken az őket érdeklő legfontosabb kérdésekre f kaphattak választ, tájékozódhattak a hazai és a nemzetközi eseményekről, A tömeges rendezvények és a munkahelyen folyta­tott rendszeres politikai munka eredményeképpen pártszerveze­teinknek a tömegekre gyakorolt hatása növekedett. Pártszer­veink tevékenysége nygmán sikerült elérni, hogy az agitáció ma már nem reszort jellegű, hanem a párt egésze folytatja. A választott pártszervek tagjai, a párt apparátus dolgozói,, (tk a kommunisták túlnyomó többsége sok-sok ezer.pártonkívüli aktivistával,együtt, fáradhatatlanul,magyarázza a part ; politikáját 3 agitál., mozgósító A : tömegpolitikai munka ma már gyorsabban, reagál,az eseményekre és az esetek többségében megfelelő, választ ad a felmerült kérdésekre ^Az- agitációs,,-­munka formái hagyományosak., a szóboli 3 . az Írásos és a szem­léltető, agitáció* ,.B formák. közül,, a f Ő figyelmet...a., szóbeli agitációra fordítottuk* Pártszervezeteink töreketinek arra}-;, hogy a szóbeli agitációra felhasználják mindazokat a,lehe­tőségeketj amelyek a területen vannak* Eredményes munkát végez a tömegek között ^fb^1^.iay^*<tó^"!^lE^.lcpj^^^líi^%-»j^Bt^Ír^íg3?a. a Népújság ,is* :ír ,,v^:-> ^:í-.:;: '••••• • • • :•? nc-iu^tkiWi B,témakörben említendő.meg, hogy a pártkiadványok terjeszté-r se : a,megyében nem folyik megfeleljen. Bizonyit ja ezt ; .részben az egy keresőre,,jutc vásárlás, ami megyéakben, 1,8 forint.az országos 4-,79 forinttal szemben és az, hogy .a., Kossuth,,.;- : .. : ;'.; Kiadó.megyei kirendeltségének az elmúlt évben is tqbb.miat ^•..fizer.forint lemaradása- volt* -. •• -o-V.Wn : ;

Next

/
Thumbnails
Contents