MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1966. május 10. - 1966. december 20.

14. doboz 1966. 05. 10. – 1966. 12. 20. - 247. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1966. augusztus 16. - Oldalszámok - 247. őe. 6. o.

Jes> 2./ Helyes lenne az első félév értékelése után tájékoztatást adni a pártbizottság részére megyénk III. Ötéves tervben megvalósu­ló fontosabb ipari, közlekedési stb beruházásairól. A napirenddel kapcsolatban kérdéseket tettek fel: dr. Földi Pál, Havellant Ferenc, Biró József és Tamás László elvtársak. A kérdé­sekre a választ Barta elvtárs adta meg. Hozzászól áso k : Molnár Jenő elvtárs: Egyetért azzal, hogy a pártbizottsági ülésen a mezőgazdasági kér­dések első félévi alakulásáról is adjunk tájékoztatót. Véleménye szerint a jelentés tükrözi a EB 1965. december 8-i határozatának • főbb vonásait. Az első félévi tényeket jobban támasszuk alá okok­kal, keressük meg az okozati összefüggéseket. Kevesebbet, de elem­zőbben I Például megmutatni azt, hogy az anyagköltségek növekedésé­ben milyen tényezők játszottak közre. Az év hátralévő részének feladatainál kevesebb kérdéssel foglal­kozzunk, adjunk lökést a tennivalók megvalósításához. Havel l ant Ferenc elvtárs:. elmondja, hogy a jelentés általánosságban jó tájékoztatást ad az első féléves eredményekről. Az általános tendenciák mellett vizs­gáljuk a szóródást is, s igy hivjuk fel a figyelmet a legfontosabb problémákra. Héhány negativ jelenségre kell, hogy kiterjedjen a figyelmünk: 1. Egy-két fontos termékből elmaradtunk a népgazdaság szükségle­4) teitől, a követelményektől. Világitsuk meg, hogy milyen okok játszottak ebben közre s milyen lehetőségek lesznek az év má­sodik felében e téren. 2. A 9 százalékos többlettermelés nem növelte megfelelően az export árualapokat. 3. A termelés növekedése nem^9o-loo /3-ban, hanem csak 67 %-ban adódott a termelékenységből. 4-. A termelési költségek kedvező alakulását nem az anyagköltségek csökkenésével értük el. Kern teljesen elfogadható az az álláspont, hogy az anyagköltség növelését az anyagigényes termékek volume­nének emelkedése okozta. Az értékelésnél jobban felöljük meg az okokat. Az építőanyagok ter­melésénél, a helyi lehetőségek kihasználására ford.itsu.nk nagyobb gondot. Az alábbiakat javasolta: - Helves lenne, ha az IEO közvetlenül megvizsgálná azoknak az üze­meknek a problémáit, ahol számottevő hiányosságok tapasztalhatók és segítséget adna ezek kiküszöböléséhez. Heves megyei Levéltár

Next

/
Thumbnails
Contents