MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1965. október 12. - 1966. április 26.

13. doboz 1965. 10. 12. – 1966. 04. 26. - 227. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1965. november 23. - Oldalszámok - 227. őe. 3. o.

A pártszervezetek építőipari vonatkozásban nem erősödnek ugy, mint ahogy a helyzet indokolttá tenné, és ugy sem, ahogy a helyzet lehetővé tenné. Az illetékes járási, városi pártbizott­ságokon e kérdéssel szintén többet kell, hogy foglalkozzanak. Egyszóval a politikai munka vonatkozásában: a dolgozók hangula­tának befolyasolásában, vélemények figyelembevételében, a párt­élet feltételeinek biztosításában még számos tennivaló akad. Külön gondot jelent Eger város területén jelentkező építési feladatok elvégzése, a politikai munka szempontjából és szakmai munka szempontjából is. A politikai hangulattal jelentkezik a legtöbb gondunk. Javaslom, hogy a Végrehajtó Bizottság értsen egyet azzal, hogy határozatot ne hozzunk, s ne olyan módon, hogy ; 6 pontban megint valamit mondunk és ebből 5 pont semmi ujat nem mond, - legfeljebb 1956-ra erősítsünk meg bizonyos részeket. 0 Azt javaslom, hogy határozatot nem hozva készüljön egy emlékez­tető, melyben a politikai értékelés mellett azok a gondok kap­janak helj^et, amelyekre 1966-ban a figyelmet összpontosítani kell. Ezt kapja meg az építőipar területén működő pártbizottság, jusson el valamennyi építőipari pártszervezethez és az építő­ipari vállalatokat irányitó közvetlen felettes szervekhez és természetesen kapják meg az építőipari vállalatok igazgatói is. Tehát ne határozat utján, hanem emlékeztetőként, hogy a VB. igy értékelte a helyzetet. Értsen egyet a Végrehajtó Bizottság azzal, hogy a Népújságban a szokásosnál bővebb értékelés jelenjen meg, mert megállapí­tásaink nem szigorúan bizalmas jellegűek. Ebben az értékelésben kapjon megfelelő súlyt annak hangoztatása, hogy 1965-ben esz 7 sor dologban előre mentünk, hogy pozitiv változás következett be, s megvan az előfeltétele annak, hogy további fejlődés legyen. • Elismerjük amit tettek, ugyanakkor a végzett munka elismerése talaján állítsuk eléjük a következő feladatokat. Javaslom, hogy Hazai elvtárs legyen felelős azért, ami az újság­ban megjelenik. Azonkivül célszerű, hogy ezt az emlékeztetőt, melyet kiadunk, a Központi Bizottság illetékes osztályának is elküldjük tájékoztatás végett, hozzátéve olyan gondokat, amelyek országos szervek intézkedéseit kívánják. Ilyen pl. a pénzügyi ütemezés problémája, hogy optimális időben készülhessen el egy-egy építkezés és a gazdaságot is fokozni tudjuk, a szállítás problémája - nem sorolom tovább. Tudjuk, hogy ez nem uj a Központi Bizottság illetékes osztályai­nak számára, de újból hivjuk fel a központi szervek figyelmét erre, mert csak igy tudják értékelni a valódi helyzetet, ha ezek a problémák újra es újra tudomásukra jutnak, VB. határozat: elfogadva. Heves megyei Levéitár

Next

/
Thumbnails
Contents