MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1960. július 12. - 1960. december 28.

7. doboz 1960. 07. 12. – 1960. 12. 28. - 97. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1960. november 1. - Oldalszámok - 97. őe. 39. o.

i. • - 8 - . J Tsz-ok száma tagok száma Összterület ebből szántó 199 48.219 3o6.949 kh 236,668 kh ­A felmérés alapján szeptember 3o-i állapot szerint 11.493 tsz tag volt, akik nem vettük részt a közös munkában, ami a tagság 26 fj-t teszi ki. Pl, a hevesi Petőfi tsz nyilvántartott 62o tagjából a közös munkákban rondssoroson 2oo fő, a tarnaőrsi Dózsa tsz-bon a nyilvántartott 877 tagból mindössze 25 fő vesz részt rendszeresen a közös munkákban stb. Ennek következtében a munkák elvégzésének elmaradása miatt szintén jelentós kiesések voltak ezekben a tsz-ek­ben. Heg kell jegyezni, hogy jelentós azoknak a tsz tagoknak a száma, akik 15-2o kat.hold földdel léptek be a termelőszövetkezetek­be, és a tervkészítéskor vállalták is, hogy rösztvesznek a közös munkában, azonban ezen Ígéretüket nom teljesitettók,'sőt vannak olyanok, akik ugy nyilatkoznak, h>gy ők a tartalékaikból ós nem utolsó sorban a termelőszövetkezettel kijáró fölei járadékból is ^ meg tudnak élni. Az ilyen és ehhez hasonló kijelentések rossz hangu­latot teremtenek a tsz-okbon. Éppen ezért felül kell vizsgálni, hogy kik fzok akik részt vehettek volna a munkába, és nem vettek részt/ és ennek következteben gazdasági meghiúsulás törtönt a tsz-ben es ezeket az emberüket kártérítésre kell kötelezni a tsz javára a kiadandó földjáradéknak a terhére. A zárszámadások előkészítésének • jelenlegi szakaszában a legfonto­sabb feladatunk, hogy mindazokban a termelőszövetkezetekben, ahol a zárszámadási kilátások gyengék, a betakarítási munkákat a leggon­dosabban kell végrehajtani és a várható ill, betakarított termése­m ket a legszigorúbban számadásba kell venni, és a Ft. részesedés növelése érdekében az állammal szembeni kötelezettségeket telje­síteni kell. Továbbá igen fontos feladat, hogy ezekben a termelo­^ szövetkezetokben az őszi vetések megfelelő időben és az Őszi mély­szántások maradéktalanul el legyenek végezve. Ezekben a zárszőma­dásilag gyenge termelőszövetkezetekben igen célratörő politikai és szakmai folvilágositó munkát kell végezni mind a jövő évi tervké­szítések, mind a zárszámadások végrehajtását illetően. fp Összefoglalva: Mind n. tervkészitósi, mind a zárszámadási munkák be­indítását ós technikai lebonyolítását a földművelésügyi Miniszté­rium későbbiekben kiadandó rendeletei ós utasitásai fogják szabá­lyozni. Éppen ezért a negyei párt és állami szerveknek, szakigaz­gatási szerveknek, mind a tervezés, mind a zárszámadás előkészí­tésének irányelveit, és módjait most kell elkészíteni, a szükséges oktatási feladótok tematikáját ki keli dolgozni, hogy az őszi mezőgazdasági munkák befejezesóvel^párhuzamosan, ill, utána azon­nal mindene: erőt a tervezések és a" zárszámadások végrehajtására tudjuk átcsepertositnni. Határezati javaslat : 1,/ Felhívja a M.B, Végrehajtó Bizottsága a megyei párt vb. moső­——n gazdasági és a megyei tanács vb. mezőgazdasági osztályát, hogy rHsves a termelőszövetkezetek 1961. évi termelési feladatainak yégre­. ^ \^ &^j. hajtása érdekében a járosi, várusi párt ós tanácsi mezőgazda­sági osztályok Vezetői részére tartsanak megyei értekezletet, és határozzák meg járási ós városi szinten azokat a legfőbb termelési mutatókat ÖS irányelveket, amelyeket az adott terű-. léten működő termelőszövetkezeteknek • • • •/> . \

Next

/
Thumbnails
Contents