MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1959. július 14. - 1959. december 29.
5. doboz 1959. 07. 14. – 1959. 12. 29. - 65. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1959. július 14. - Oldalszámok - 65. őe. 30. o.
-••''. Azonban nem mondhatjuk ezt el a. többi tsz vezetőségi tagokra. ^ A vezetőségi tagok megválasztásánál is azt vettük figyelembe, hegy a ' kis es közepparasztok közül is a legtekintélyesebbeket válasszák meg a közgyűlésen. Ezt el is tudtuk érni, a hiba ínka&b ott van, hogy nem miniegyik vezetőségi tag áll ki szilárdan a tsz. mellett. Különösen megmutatkozik ez a középparasztoknál / iSzajla, Kisfüzes, Fedémeas/ s-ot előfordul olyan eset is, hogy ezek a vezetők ugyan azt mondják, amit a tö¥ai paraszt, hogy ne legyen tsz, vagy közös munka, sőt el sem mennek az ülésekre, vagy ha el is mennek nem szólalnak fel. Á tsz elrcliiiilk.'közül csak kett& nem párttag, az összvezetősegi tagok közül 27 párttag, a9 pártonkívüli dolgozó paraszt. A vezetőségekre jellemző az, hogy a párttagjaink azok, akik a nehezelili községekben is határozottan kiállnak a tsz mellett,, nem ha.ilg8.tnak semllyen ellenpropagandára. Meg kell még említeni, hogy a tsz vezetőségbe "leválasztott asszonyok megállják a helyüket és kiállnak a tsz. mellett. Az a megállapításunk, hogy a termelőszövetkezet vezetőségét nem tudtuk A ugy kibáléfcatni, mint ahogyan azt mi szerettük volna. Jíbbol adódnak ^ aztán olyan problémák - különösen Szajla, Kisfüzes, Fedémes, Ivádi Újélet tsz-ekben - , hogy meg maga a vezetőség sem ért egyet a takar-, many bevitelével, vagy az építkezéssel, nem állnak ki a vezetőség határozata mellett, mondván azt, hogy mit szól a tagság, ha ők is egyet értenek ezekkel a feladatokkal. A KB. márciusi határozatának a végrehajtása érdekesen éppen ugy, mint a decemberi határozat megvalósítása, érdekesen nagyarányú politikai felvilágo.sitó munkába kezdtünk járásunk területén. / A. Megyéi Pártbizottság határozata alapján a tsz községekben létrehoztunk 15-25 fölsői álló népnevel© kollektívát. A járási aktívák kioktatták ezeket a népnevelőket, kisgyűlés előadókat, hogy miről beszeljenek A kint a dolgozókkal. Ugy készitettük fel különösen a kisgyűlés előaáóinw kat, hogy azok inkább irányitsák a Vitát a kisgyüléseken r s á felvetett pr colinak alapján válaszoljanak meg és foglalják össze a. , vitae ktíiueseket. A népnevelők, valamint a kisgyűlés előadók részére azokban a tsz községekben, ahol nem voltak különösed .problémáink, 4 esetben, de a • nehezebb községeinkben 6, sőt volt olyan hely, ahol 10 esetben is megbeszéltük a tapasztalatokat, illetve tartottunk értekezletet és tájékoztattuk őket arról, ho^y melyek azok a legfontosabb kérdések amiről beszélni kell dolgoz© parasztjainknak. A politikai felvilágosít© munkánkban a megszilárdítás Időszakában is súlypontként azokat a községeket kezeltük, ahol legtöbb problémánk volt, illetve a tsz szervezés előtt is- gyengébb volt a politikai munka irányitása. Nagyon sokat foglalkoztunk a politikai hangulat megváltoztatása érdekéién Szajla, Kisfüzes, Feáémes kg-ekkel. A politikai munka eredményesebbé tétele érdekében a termelőézövetkezeti községeinket külön felosztottuk ? Tégrehajtó Bizottság tagjai között, akik személyileg felelősek voltak a tsz községekben fégzend© politikai műnk- «en°t,é?rt. ^z Tssii a tt a tsz községeinkbe 2-3 járási aktívát is beosztottunk. Ezek az aktivák a munkájuk nagyreszót a tsz. községekben töltötték, illetve végeztek. Ők segítettek a páatoaervoaet veze. „ Heves megyti tőségének és a tsz vezetőségének munkáját. Levéltár