MSZMP Heves Megyei Pártbizottságának ülései (22.2.) 1987. március 5. - 1987. december 11.
13. doboz 1987. 03. 05. – 1987. 12. 11. - 180. őrzési egység: Pártbizottsági ülés jegyzőkönyve 1987. március 5. - Oldalszámok - 180. őe. 20. o.
- 20 Véleménye szerint adott is a lehetőség, hiszen a 213. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet őszre befejezi a 10 tantermes bővitését. Ezzel felszabadítható lenne a kollégium oktatási célból történő felhasználás alól, s oda költözhetne a kórházba ékelődő kollégium diáksága. Ezzel - úgy gondolja - igen előnyösen alakíthatnák ki az egészségügyi ellátást, mert úgyszólván egy területre összpontosítható lenne a kórház, a járóbetegellátó szakrendeléssel, valamint a krónikus utókezelő részleggel. Közös területen, közös fűtéssel, kiszolgáló személyzettel. Javítana az orvos-nővérszálló helyzetén is, mivel tudott dolog az is, hogy ma már annak felét gyógyító osztályok foglalják el. A krónikus részleg kialakítása természetesen lényegesen tehermentesítené nemcsak a belgyógyászati osztályt, hanem a baleseti sebészeti osztályt is, hiszen a VII. ötéves tervi szakmai programok között szerepel a baleseti sérültek utókezelését szolgáló osztályok kialakítása is. Beszélt arról, hogy tovább nehezíti a betegellátást és nagymértékben hozzájárul a magas ápolási napok számához a diagnosztikai osztályok csekély áteresztő képessége, szűk keresztmetszete, mert hiszen az elavult röntgen-géppark kapacitását tovább növelni nem lehet, a diagnosztikai vizsgálatokra így várni kell, s ezzel megnövekszik a kórházi ápolási idő is, de ugyanezt elmondhatja a laboratóriumra is. Felvetette, hogy nemcsak a fekvőbetegellátásban jelentkeznek gondjaik, hanem a járóbetegellátás is komoly nehézségekkel küzd. A szakrendelések zöme évek óta az ideiglenes jelleggel üzemeltetett "faház"-ban működik, másik része a kastély épületben, mely szintén nem nevezhető ideális munkahelynek. Tájékoztatott arról, hogy az új rendelőintézetet ez évben kellene átadni. Sajnos a HÁÉV nem igen tudja ezt a határidőt tartani, mivel a hiánypótlási munkákkal a mai napig sem készült el. Az eredeti átadás első határideje 1985-ben lett volna. I í«'ir.?<ís megyei | Levéltár