MSZMP Heves Megyei Pártbizottságának ülései (22.2.) 1987. március 5. - 1987. december 11.

13. doboz 1987. 03. 05. – 1987. 12. 11. - 181. őrzési egység: Pártbizottsági ülés jegyzőkönyve 1987. május 7. - Oldalszámok - 181. őe. 6. o.

- 6 ­Szükségesnek tartotta megemlíteni azt is, hogy a rendkivüli téli időjárás nemcsak a növénytermesztést érintette kedvezőtlenül, de némi zavart okozott az állattenyésztés területén is. Hiszen az előállított termékekhez több energiára és takarmányra volt szük­ség. De azt is elmondta, hogy a rendkívüli körülmények között is a szövetkezeti tagság derekasan helytállt és az I. negyedévi el­várások a bázishoz viszonyítva tervszerűen alakultak. Szólt két olyan jelenségről, amely a térségben dolgozó szövetke­zeti tagságot foglalkoztatja. Mindkét jelenség a világbanki hi­tellel megvalósuló beruházásokat, illetve rekonstrukciókat érin­ti. Az egyik: az intenzív gabonatermesztési program megvalósulásának célkitűzései és a világpiacon kialakult árviszonyok. A másik: a szarvasmarha-telep rekonstrukciójának megvalósulása szintén világbanki hitelből és a világpiacon kialakult árviszonyok és bizonyos fokú többlettermelés. Úgy érzi, hogy ezen a területen sokkal több információval kellene a mezőgazdasági üzemeknek rendelkeznie. Végezetül - saját munkaköréből adódóan - olyan nyugtalanító je­lenségre hívta fel a figyelmet, mint amilyen az alkatrészellátás területén kialakult. Súlyosan érinti a térség gazdaságait a nyu­gati gépek alkatrész-hiánya és a szerzett információk szerint a közeljövőben nem is várható javulás. Gondol itt a Class, ŰD, FIAT­tipusokra. Sajnos az is az igazsághoz tartozik, hogy romlott a KGST országokból érkező alkatrészellátottság is. Itt megemlítette az E-típust, valamint az MTZ-típust. Elmondta: érthetetlenebb szá­mára a Magyarországon gyártott gépek és munkaeszközök alkatrész beszerzése területén kialakult hiánykereskedelem. Nehéz a jelen­legi helyzetet a mezőgazdasági üzemeknek elfogadni, hiszen a ta­vaszi munkák befejeztével folyamatosan szeretnék betakarító gépe­iket felkészíteni a nyári betakarítási munkákra és szeretnék ezt a munkát is optimális időn belül elvégezni.

Next

/
Thumbnails
Contents