MSZMP Heves Megyei Pártbizottságának ülései (22.2.) 1978. március 30. - 1979. december 14.

8. doboz 1978. 03. 30. – 1979. 12. 14. - 135. őrzési egység: Pártbizottsági ülés jegyzőkönyve 1979. július 16. - Oldalszámok - 135. őe. 3. o.

- 3 ­Dorkó József elvtárs hangsúlyozta, hogy a Szakszervezetek Megyei Tanácsának Elnöksége egyetért az MSZMP KB 1979. június 29-i ülésé­nek határozatával és az ebből adódó tennivalókkal. Egyetért a nemzetközi helyzetről adott értékeléssel és az 1979. évi népgaz­dasági terv teljesítéséről szóló elemzéssel. A szakszervezetek teljes egészében egyetértettek eddig és a párt célkitűzéseivel és egyetértenek ezután is. Egyetértenek azért, mert népgazdaságunk jelenlegi helyzetéhek ismeretében ugy itélik meg, hogy a gazdasági fejlődésben, az életszínvonal fejlesztésének, szocialista céljaink megvalósításában további lépések csakis a termelés hatékonyságának növelése, a minőség javítása, a munkafegyelem megszilárdítása és következetes munka alapján lehetségesek. A szakszervezetek megggyőződése, hogy gazdasági célkitűzéseinket meg tudjuk oldani, a népgazdaság egyensúlyát helyre lehet álli­tani. Ennek elengedhetetlen feltétele, hogy mindenki nagyobb fe­lelősséggel és következetességgel teljesitse kötelezettségeit. Növekedjék a jól végzett munka megbecsülése, a jól dolgozók er­kölcsi-anyagi elismerése. A szakszervezetek kérik a szervezett dolgozóktól, értsék az in­tézkedések szükségességét, támogassák a végrehajtást. Érezzük a döntés súlyát, m^gis bizakodóak vagyunk, bizunk a munkások, parasztok, értelmiségiek, egész népünk politikai érett­ségében, a cselekvő összefogás erejében, a nehézségek leküzdésé­ben. Köztudott, hogy az ország gazdasági helyzetét több gond neheziti, mint korábban. A külső gazdasági hatások kedvezőtlenül érintenek bennünket. Éhhez járulnak saját munkánk gyengeségei és követke­zetlenségei. A nehézségek leküzdéséért együtt kell cseleknunk. Látnunk kell, hogy a termelés jelenlegi hatékonyságával nem növelhető az életszínvonal, még tartása is nehézségekbe ütközik. Tovább kell fokozni ezért erőfeszítéseinket a termelés hatékp­nyabbá tételéért, a feladatok megoldásáért, épitve a fegyelemre, az egyének, a kollektívák öntevékenységére. Mindenütt kapjon nagyobb figyelmet a minőség javítására, a ha­tékonyság növelésére, a takarékosságra, a gazdaságos termelésre irányuló erőfeszítés. A szakszervezetek megkülönböztetett figye­lemmel karolják fel a kezdeményezéseket, bátorítsanak uj termékek kialakítására, a termelési feltételek jobb megszervezésére. Az az álláspontunk, hogy az elért szociális, kulturális vívmá­nyokat meg kell tartani, majd lehetőségeinkhez mérten tovább kell fejleszteni. Az élet minden területén szükség van a vezetői, irányitói munka javítására. így van ez a szakszervezeteken belül i A fegyelem, a következetesség nem ellentéte a demokratizmusnak, hanem feltetele, követelménye. A következetlenség csorbitja a deemokratizmust, gátolja a közéletiaktivitást. Tudatában vagyunk annak, hogy nem elég jelezni a bajokat, javaslatokat kell* tenni a gondok megoldására. Eddig is, de ezután méginkább kötelező az előrelátóbb tervezés, a megfontoltabb gazdálkodás. Heves megyei Levéltár

Next

/
Thumbnails
Contents