MSZMP Heves Megyei Pártbizottságának ülései (22.2.) 1978. március 30. - 1979. december 14.
8. doboz 1978. 03. 30. – 1979. 12. 14. - 129. őrzési egység: Pártbizottsági ülés jegyzőkönyve 1978. május 11. - Oldalszámok - 129. őe. 5. o.
- 5 Miben is történtek előrelépések? A kongresszus után a párt, szakszervezetek, KISZ-szervek és gazdaságvezetők részéről ilyen irányban kifejtett munka hatására az üzemi demokrácia fejlődésében főleg tartalmilag de szervezetileg is változás következett be. Ezt erősitette a Minisztertanács és a SZOT 1018/77 számú együttes határozata. A határozat végrehajtása a párt, szakszervezeti) de az állami szervek munkájában is folyamatos, jól szervezett, tudatos tevékenységet igényelt eddig is és ajövőben is. A határozat azon előirását, hogy a kísérletezés után a meglévők mellé épitsük ki általánosan az üzemi demokrácia uj fórumrendszerét, megfelelően lerendezett és elhatárolt hatás- és jogkörökkel, ezt két ütemben kellett és kell végrehajtani. A határozat végrehatása nyomán megyénkben 1977-ben 28 vállalatnál és 17 gyáregységnél történt meg az üzemi demokrácia uj fórumrendszerének kiópitése, ez évben még további helyehen kerül erre sor. A Minisztertanács ós a SZOT együttes határozata nyomán minőségi fejlődés indult meg a dolgozóknak a vezetésbe, a döntésekbe való bevonása területén, az üzemi közvélemény figyelme jobban az üzem előtt álló feladatokra irányult. Az eltelt rövid időszak tapasztalatai azt mutatják, hogy a dolgozók helyesléssel fogadták az üzemi demokrácia továbbfejlesztéséről szóló határozatot. A párt, szakszervezeti szervek, a gazdasági vezetőknél egységesebb felfogás és cselekvés alakult ki a demokratizmus továbbfejlesztését, a fórumok rendeltetésszerű működtetését illetően. Az uj fórumok a legtöbb helyen üléseztek, döntöttek. A tapasztalatok azt mutatják, hogy helyes volt a hatáskörök növelése, elhatárolása, mert növelte a dolgozók aktivitását, csökkentette a párhuzamosságot,"profiltisztitást"eredményezett a hatáskörökben növelve az egyes szervek és tisztségviselők felelősségét a döntések meghozatalánál, a végrehajtásban. A kedvező összkép mellett azonban meg kell állapítani, hogy a végrehajtásban eddig még csak a kezdeti lépéseket tettük meg. Milyen területen tapasztalhatók hiányosságok, gondok a végrehatásban? Ezek együttal a szakszervezetek további feladatait is képezik : Az üzemi demokrácia fórumrendszerét, hatáskörét és működését szabályozó vállalati ügyrendek, működési szabályzatok egy része Nem megfelelően rendezi a működést és hatáskört, ezért párhuzamosságok a témák tárgyalásánál továbbra is tapasztalhatók. Egyes vállalatoknál, főleg gyáregységi és munkahelyi vonatkozásokban nem sikerült megfelelő haladást elérni a hatáskörök decentralizálásában. Ez is akadályozza azt, hogy a dolgozókat még érdemibben vonjuk be a döntések előkészítésébe, felelősségérzetüket még fokozottabban felkeltsük. Még ma sem tisztázott néhány helyen, hogy mi is tekinthető tulajdonképpen az üzemi demokrácia fórumának. Több helyen az üzemi négyszöget is ennek tekintik, pedig nem tekinthető annak. I Heves megyail { Levóítár I