MSZMP Heves Megyei Pártbizottságának ülései (22.2.) 1967. május 12. - 1970. május 21.

4. doboz 1967. 05. 12. – 1970. 05. 21. - 60. őrzési egység: Pártbizottsági ülés jegyzőkönyve 1967. május 12. - Oldalszámok - 60. őe. 25. o.

- 5 ­előirt határidőben befejeződött, majd elkészültek a tálasztók ideiglenes, ezt követően pedig végleges névjegyzékei. Az össze­irás egészében pozitiv tapasztalatai mellett megállapítható, hogy nem mindenütt használtuk fel eléggé.politikailag, sok helyen mechanikus tevékenységgé szürkült. Mogomlithotő még an ÍB| hagy %z összeíró biztosok kiválogatásánál több helyen szinte egyedüli szempont volt az adminisztrációs munkában való kellő jártasság, aminek kövotkoatóbon ooak ogyoa rótoghez tar— tozókat, mint például a pedagógusokat osztottak be -erre—a-inun­kára*— Az előkészités e második szakaszában megtörtént a választási A szervek, nevezetesen a választási elnökségek és a választó­kerületi bizottságok létrehozása is. c«/ Az előkészités harmadik szakaszában - február 2-a és március 18-a között - zajlottak le a nagy tömegek mozgatását jelentő és gondos, összehangolt szervezést igénylő, politikai szempont­ból nagy jelentőségű jelölőgyülések és a választási gyűlések. A jelölőgyülések előkészítését - amelyet a pártszervek és pártszervezetek irányítottak és a hazafias népfrontbizottsá­gok, a tanácsok és tömegszervezetek szerveztek - a tervszerür ség, szervezettség és megfelelő politikai légkör jellemezték, A Sikerült a választókat tömegesen mozgóaitani.a jelölőgyülésete­re és e gyűlések zavartalanul bonyolódtak le. A tömegszerve­zetek és tömegmozgalmak aktivan kivették részüket a jelölőgyü­lések előkészítéséből,, A hazafias népfront szervei, a válasz­tási elnökségek és a választókerületi bizottságok, valamint a tanácsi szervek elismerésre méltó munkát végeztek. Az or­szággyűlési képviselők jelölőgyülésein közel 7 ezer választó­polgár jelent meg és 56 hozzászólás hangzott el. A népfront által a képviselő jelöltek személyére vonatkozó javaslatot mindenütt elfogadták e Mindössze egy helyen történt kisebb fél­reértés a képviselői csatlakozógyülésen, amelyet sikerült meg­nyugtató módon lerendezni*, Országgyűlési képviselői választó­kerületeinkben kettős jelölésre nem került sor. I Heves megyei 7 I Levéltár

Next

/
Thumbnails
Contents