MSZMP Eger Városi Bizottsága Végrehajtó bizottsági ülései (XXXV-29-3) 1972. március. 8.

358. ő. e. (14. doboz) • Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve • 1972. III. 8. - Napirend: - 1. Személyi kérdések: párttagfelvételi kérelmek; Molnár Ferenc és Becskei Kálmán pártból való törlése; Kristóf László (a gyermekváros pártszervezetének titkára) fegyelmi ügye. - 2. Jelentés a IV. ötéves tervi lakásépítési program teljesítésének helyzetéről, valamint az 1972. évi feladatokról. - 3. Tájékoztató az 1971. évi lakáselosztásról és az 1972. évi feladatokról. - 4. Egyebek: a főiskola pártszervezetének határozata; önálló pártszervezet létrehozása a MEZŐGÉP Egri Gyáregységénél.

- ÁS Arany János utcai tömbbelső beépitését 1972. évben meg kell kezdeni. A közműépítésre szükséges, hitelek ren­0 delkezésre állnak. - A Csebokszári városrészen az OTP által adott 6.000 Ft-okból lakásonként a legszükségesebb közmüveket kell biztosítani az épületek átadásának időpontjáig. - Elő kell segiteni jó szervező munkával, hogy a hőközpont a tervezett időre elkészüljön, azonban az ideiglenes fűtés lehetőségeivel is számolni kell. - Az OTP-vel az 197o. szeptember lB-án kötött megállapodást az uj helyzetnek megfelelően módosítani kell. - A Lajcsvárosban a IV. ötéves terv során csak a 2/a, vagyis az ifjúsági lakásépítő szövetkezet számára szükséges terü­let közművesítését végezzük el. - A belváros rekonstrukcióját tovább kell folytatni az éven­ként rendelkezésre álló átlag 23 millió Pt. felujitási hitel terhére. A foghij telkeken célcsoportos, társas és lakásépitő szövetkezeti lakások épitésével. f - A kormányrendeletben foglaltaknak megfelelően a célcsoportos lakások felszereltségénél beépitett szekrények, beépitett konyha, burkoló és egyéb munkáknál a legolcsóbb megoldásokat kell keresni és kiviteleztetni• - A Csebokszári városrész felülvizsgált beruházási programját az időközben keletkezett módosítások átvezetésével a városi tanács végrehajtó bizottsága elé kell terjeszteni jóváhagyás végett. Eger, 1972. február 23. . ... ,^ c, ^& o r i c s László / Tanácselnök-helyettes.

Next

/
Thumbnails
Contents