MSZMP Eger Városi Bizottsága Végrehajtó bizottsági ülései (XXXV-29-3) 1967. augusztus. 23.
243. ő. e. (9. doboz) • Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve • 1967. VIII. 23. - Napirend: - 1. Jelentés a gazdaságirányítási reform bevezetésének tapasztalatairól és a gazdaságpolitikai feladatok teljesítésének tapasztalatairól. - 2. Javaslatok a NOSZF 50. évfordulója megünneplésével kapcsolatos rendezvények programjára. - 3. Eger város 1968. évi fejlesztési terve. - 4. Szóbeli tájékozató a hittan-beíratás tapasztalatairól. - 5. Különfélék: pártfegyelmi ügyek.
A gyáregységek jelentős része önálló hitel és készletgazdálkodást nem folytat, s igy az ebből eredő előnyöket nen tudja • hasznosítani. Ugyancsak nen tudnak élni az állóeszközgazdálkodásban bekövetkezett változással sem. Több vállalati központ pl. az egységnél képzett beruházási alap jelentős részét elvonta, illetve azt más területre irányította át. Összességében az állapitható meg, hogy az uj nechaniznu3ra való felkészülés kedvező eredményeket hozott. A vezetőket pl. a torvmutatók számának csökkentésével - az önálló döntésre kényszeritette, s ezzel előkészítette őket, hogy a jövőben még jobban fokozzák ezt az önállóságot, egyben érezzék a felelősségük növekedését. ír. 1967* I. félév gazdasági eredménye a bf2isidészakhoz viszonyítva kedvező. A termelés növekedése döntő mértékben a munkatermelékenység növekedéséből származik. Különösen jelentős tornelés-felfutást a középüzenü szövetkezetek értek el. Az I. féléves gazdálkodás pozitív vonása a gazdaságos termelésre való törekvés. Vállalataink általában csökkentették termelési költségeiket. Különösen jelentős önköltségcsökkentést értünk el a HŰK 7* kompresszornál, a VK lo» kávéfőzőnél, az 5521 kerékpár elsőlámpánál, a DN 8. korékpárdinanónál és az OS lo. olajszabályozónál* Az iparban csökkent a gyártmányok átfutási ideje, a forgási sebesség. A műszaki szervezési intézkedések eredményeként megtakaritás jelentkezik az anyag és bérköltségnél, de jelentősen csökkentek ö' " ártási különköltségek is. A termelés gazdaságosságát a bevezetett újítások eredményei itt elősegítették. Pl. a Finonszorelvénygyárbon a félév során elfogadott és bevezetett újítások következtében 573 eFt, a Dohánygyárban 367 eFt megtakarítást értek el. Az elmúlt időszakban aligha lehetett arról beszámolni,^ hogy a városban működő 4 építőipari vállalat /ÍM. Építő, Tanácsi Épito, MEGTÉEVILL, Közút / termelése gazdaságos. A Tanácsi Építőipar 2,9 %-kol, a Közút 8,5 %-kal alacsonyabb költségszinttol dolgozott. Az ÉM. ogri főépitésvezetőségé többleteredményt ért el. A kedvező eredmények az anyag és szállításjellegű költség megtakarításból számoznak: rakodás gépesítés, iparvágány adta kedvezőbb tárolási és szállítási körülményeké