MSZMP Eger Városi Bizottsága Végrehajtó bizottsági ülései (XXXV-29-3) 1965. május. 14.

184. ő. e. (7. doboz) • Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve • 1965. V. 14. - Napirend: - 1. Jelentés a városi közművek pártszervezetének politikai munkájáról. - 2. Jelentés a városfejlesztési tervekről és az abból adódó feladatokról. - 3. Különfélék: párttagfelvételi kérelmek; tájékoztató Varga Ferenc felmentéséről.

zetnek erősödnie kell, hogy minden ember érezze a felelősségét azért, hogy milyen a város hangulata, a politikai helyzet stb. Amikor létrejött ez a partszervezet mi láttuk, hogy van valamiféle idegenkedés. Azt is láttuk, hogy az előző pártszervezet kicsit rend­szertelen élete szokássá vált, s ezen nehéz változtatni. Véleményem szerint ez egy kicsit hosszabb folyamat lesz. Ez nem egyedül ennek a pártszervezetnek a problémája. V^n itt egy nem rossz értelemben vett sovinizmus. Ez«el is számolni kell, és ezt sem lehet rövid időn belül megoldani. Mégis előre kell jutnunk. Ja­vítani kell a pártszervezet belső ta talmi munkáját, hogy az előző működéséből származó negatív jelenségek megszűnjenek. Másik probléma; ebben a pártszervezetben dolgozó kommunisták nem tanulták még meg a termelés pártellenőrzését. Ebben a kérdésben előre kellene mennünk, hogy az emberek szokják meg, mi a feladatuk. Ehhez véleményem szerint szükség van arra is, hogy lenne egy tag­gyűlés, ahol ileny jellegű előadás hangzana el, ahol elmondanák, hogy a termelés ellenőrzése milyen feladatot jelent. Mi felajánljuk segítségünket, csak kérjék az elvtársak. Elvtársak! Ha olyan napirendjük van, ami egyik vállalat munkáját értékeli, akkor természetesen a másik vállalat dolgozóit nem érdek­li ez, mert nem is ismerik részletesen a másik vállalat problémáit. De ha olyan napirendeket tárgyalnak, melyek általánosak pl; KB-nak bérgazdálkodással, műszaki fejlesztéssel, a termelékenységgel kap­csolatos feladatok - és ezt egy bizottsággal alaposan megnézetni ­tehát ezeket vinni a taggyűlés elé, s az egyes vállalatok problémá­ját csak példaként felhozni és akkor minden ember ugy érzi majd,hogy van mihez hozzászólnia. Vagy pl. olyan napirendet tárgyalni, mint az agitációs munka helyzete, az emberek szociális ellátottsága stb. Ha ilyen napirendek lesznek, megszűnik az emberek különállási törek­vése. Feltétlenük szükséges az előzetes, alapos felmérés, melyet nem is négy emberből álló bizottságnak, hanem több csoportnak kellene meg­ejteni. Ugyancsak szükségesnek tartom a tömegszervezetek nagyon tar­talmas működését. Magvasi elvtárs beszélt arról, hogy ezeknél a vállalatoknál nagyon sok olyan ember dolgozik, aki nem rendelkezik általános műveltség­gel. Viszont mi azt szeretnénk, ha a pártba megfelelő, általános műveltséggel rendelkező emberekként kerülnének be. Itt a szakszer­vezetnek, KISZ szervezetnek a munkájára is szükség van. Az egyes kollektívák sajátos problémáját külön kell megtárgyalni. Feltétlenül szükséges, hogy a pártcsoportok ütőképesek legyenek és havonta egyszer tanácskozzanak, hallgassák meg a dolgozók véleményét a különböző problémákkal kapcsolatosan. Ezért ezek munkáját tartal­masabbé kell tenni és nekünk a pártcsoportok üléseire előadóként el kell mennünk. Ezt igényeljék tőlünk az elvtársak. Az nem tudom, hogy hogyan van megosztva a munka a pártvezetőség között, de véleményem szerint ébresztgetni kellene a lelkiismeretét a pártszervezet vezetőségének. Az érthető, hogy egyik másik taggyűlésen nem tudnak résztvenni, s ha ez nem ismétlődik sűrűn, akkor ezért nem is kell szólni. Ha vi­szont gyakran elmaradnak, akkor el kell mondani az embereknek, hogy kommunista mivoltuk nemcsak abból áll, hogy kifizetik tagdijukat. Felelősségre kell tehát vonni azokat, akik rendszeresen elmaradnak a taggyűlésekről.

Next

/
Thumbnails
Contents