MSZMP Eger Városi Bizottsága Végrehajtó bizottsági ülései (XXXV-29-3) 1965. február. 19.

179. ő. e. (7. doboz) • Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve • 1965. II. 19. - Napirend: - 1. Jelentés a nőtanács munkájáról. - 2. Az Egri Finomszerelvénygyár párt végrehajtó bizottságának jelentése a világnézeti nevelés helyzetéről, a vallásos világnézet elleni harcról. - 3. Különfélék: párttagfelvételi kérelmek; Csordás Ferenc pártból való törlése.

Egerben is, Gyöngyösön is a parasztság műveltség tekintetében alacsonyabb színvonalon áll, mint falun* Tapasztaltuk ezt a tsz asszonyok küldötteinél la, ott is ez volt a tapaztalat* Ebből az következik, hogy nagyon sok feladat hárul a Városi Nőtanácsok ra. Mintha még nagyobb volna a nyomás itt az asszonyokra, mint falun. Még kevésbbé ismerik el azt amit megérdemelnének a tsz-ek ben* Ezzel kapcsolatban egészen konkrét példákat tudnék mondani* Egészen értelmes nőbizottság! vezetők a tsz üléseken nem mernek megszólalni, mert leintik, kifigurázzák őket. Olyan tsz-ekben is, mint pl. a Nagy József Tsz. Egyetértek a Magvasi elvtárssal, hogy nagyobb propagandát kelle­ne a nők érdekében kifejteni, ugy kellene, illetve lehetne csak megoldani eredményesen ezt a problémát. Ki kellene dolgozni a jövő télre nagyon diferenciéltan egy programot; a Pártbizottság és a Nőbizottság közös programját, és a pártbizottság ülésein is nyomatékot, nagy súlyt kellene adni ennek, mert a Nőtanács egyedül nem tud megbirkózni ezzel a feladattal. A pártszerveze­tek nem tekintik komoly partnernek a nőbizottságot, akire támasz kodni lehet, akkor a Nőtanács erőfeszítései is hiába valók. A szakszervezeti nőbizottságok és a munkásnők problémájával kap­csolatban; a jelentés is felveti, hogy érzi a Nőtanács, hogy egy kicsit meglazult a kapcsolat, országos szinten is visszaesett. Arra szeretnék válaszolni, hogy nem volna-e jobb, ha a szakszer­vezet helyett a Nőtanács foglalkozna a nőkkel. Nem, nem volna jobbf A munkások tömegszervezete a szakszervezet. Az a helyzet állnak elő, mint korábban is volt, hogy a munkásnőkkel nem törőd* ne a szakszervezet. A munkások egy részét képezik a mők, de egy sajátos részét, több gonddal. Ha a munkás osztály helyzetéről szóló határozatot végre akarjuk hajtani ilyen feladatokat kell végrehajtani; a szakmai műveltséget emelni kellene szakmai tan­folyamokon, általános iskola 7-8 osztályának elvégzése stb. Itt olyan problémák merülnek fel, mint pl. a gyermek probléma. Még az anyag a tanfolyamon van, addig valaki gondoskodjon a gyer­mekéről. Napköziotthon stb. A bervaiak nagyon nagy gonddal küzder nek e tekintetbem. Nagyon sok javaslat hangzott el, hogyan lehet­ne több nőt bevonni a tanfolyamokra. Jó ez igy, foglalkozzon ve­lük csak a szakszervezet. Harcol a szakszervezeti nőbizottság olyan helyen, mint pl. a Berva, de van olyan, ahol a nőbizottság nem tudja megoldani a feladatát. T e hát jó, hogy ott van, csak a szakszervezeti bizottságnak és az üzemi szakszervezeteknek számon kellene kérni, hogy hogyan foglalkozik a nők nevelésével* Az a feladatunk, hogy közös problémákra akció, vagy intézkedési terveket dolgozunk ki. Pl. nézzük meg a munkásszálláson lévő helyzetet. Vagy a nők munkébaállitása, felmérni a munkahelyeket, hogy ahová nőket lehet beá,llitani, aaokat a munkahelyeket nők­kel töltsük be. Sipoa István Kérdéssel kezdeném; a tisztújítást milyen időközönként irja elő a szervezeti szabályzat? - mert van már 7 éve annak, hogy nem volt tisztújítás* A jelenéés egészét tekintve jónak tartom ezt a jelentést, tükrö* zi a munkát. Az egyik legbonyolultabb munkaterületről van szó, a nők bármely társadalmi rétegéről van sző* Még annyit a jelentésről, amennyiben ez pártbizottság elé megy bizonyos átdolgozásra van szükség. A tsz-ekben dolgozó asszonyok

Next

/
Thumbnails
Contents