MSZMP Eger Városi Bizottsága Végrehajtó bizottsági ülései (XXXV-29-3) 1962. október. 8.

123. ő. e. (4. doboz) • Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve • 1962. X. 8. - Napirend: - 1. Jelentés a kongresszusi munkaverseny helyzetéről és a szocialista brigádmozgalomról. - 2. A városi pártbizottság beszámolója a pártértekezletnek. - 3. Összefoglaló jelentés a küldöttválasztó taggyűlések tapasztalatairól és a finomszerelvénygyári pártértekezletről. - 4. November 7-e megünneplésének terve. - 5. Különfélék: párttagfelvételi kérelmek elbírálása; pártgazdálkodás helyzete.

Külön érdemes négerülteni, hogy az autónyereménybetét állomány 5 és félmillió Ft-ot tesz ki* Az 5 éves tervben országosan előirányzott 43 ezer darab személygépkocsi Egerre eső részének eladása tehát biz­tosítva van» Komolyra fordítva a szót városunk lakosságának jelentős része ma olyan helyzetben von, hogy nagyobb összegű beruházásokat Ls képes megvaló­sítani c Ezt mutatja az- is, hogy csupán 1961-62-ben az OTP 748 lakás építéséhez folyósított kölcsönt. 1959-óta 13o emeletráépítéshez, 37 öröklakás építéshez, 8o szövetkezeti kislakás építéséhez adott szoci­alista államunk segltséget-­Egrrben az 5o-es évek elejétől kb 7oo lakás épült állami beruházásból, beleszámítva a. tanácsi, a honvédségi, a téglagyári, a MAB és BM ál­tal épített lakásokat 0 Második 5 eves tervünk hátralévő éveiben még további 35o szövetkezeti és állami lakás építését tervezzük. Szocialista államunk és városunk lakosságának ilyen nagyméretű erő­feszítései ellenére is súlyos lakásgondokkal küzdünk. Ennek egyik oka, hogy lo év alatt a beköltözések és természetes sza­porulatot figyelemoe véve 21,6 %-kal növekedett a város lakosságának a száma és csak 13,3 %-kal a lakások száma* A nagyméretű építkezések­kel egyidőben 1956 óta lo4 lakást kellett lebontani, mert állaga any­nyira megromlott, hogy életveszélyessé vált-. Ezenkívül az Igények is megnövekedtek, mert ma már minden fiatalházas igényt tart önálló lakásra - jogosan - és m nden gyermekes család két szoba összkomfortos lakásban szeretne élni - szintén jogosan. ­Jelenleg a lakást igénylők száma 7oo körül mozog. Ezeket a megneveke­dett igényeket kielégíteni még nem tudjuk, annak ellenére, hogy nép­gazdaságunk évről, évre jelentős összegeket költ lakásépítésre és felújításokra isa Harmadik 5 éves tervünkben mintegy 13oo-15oo lakás építését tervez­zük, amelynek megvalósítása a jogos igényeket már kielégítené. Addig is szorgalmazznunk kell azonban a sajáterős és OTP hitellel építendő lakások szaporítását, hogy 9gy is meggyorsítsuk a jelenleg még súlyos lakáshelyzet javítását» Városunk lakossága életkörülményeinek javulását mutatja az 16oo db TV készülék a közel lo ezer db rádió készülék /szinte minden önálló családnak van rádiója/, a háztartási gépek szaporodása és más naggobb beruházást igénylő, lakosságunk életkörülményit gondtalanabbá, szeb­bé tevő készülékek forgalmának növekedése,, Külön jó dolog, hogy ezeknek a nagyobb beruházásoknak a megvalósítá­sa az esetek többségében nem eredményezi azt, hogy a családok élel­miszerekben szűkölködni kénytelenek, ahogy ez a felszabadulás előtt általában történni szokottá Ezt mutatja az is, hogy az élelmiszer forgalom 1961-ben 11 %-kal növekedett> elsősorban tartósított húsá­rukból és más kaiőriadus éltelfélősegekből. A lakosság életkörülményeinek javulását mutatja - bár nem csak azt, hanem az idegenforgalmat is, - hogy 1959 óta 34 millióval, 1961evá­góig 45 millióra növekedett a vendéglátóipari vállalat forgalma*, A város lakosságának mintegy 6o-7o %-a veszi igénybe az üzemi étkez­tetést. Jellemző pl., hogy az üzemi vendéglátó 1961-ben 1 és negyed­millió ebédet adott el a város területén. Városunk lakosságának jobb ellátást szolgálja az a jelentős fejlődés, amelyet a bolti hálózat fejlesztése és a vendéglátóipari vállalatok fejlesztése korszerűsítése terén elértünk. Az ujrendszerü kereskedel­mi egységek kialakításával egyidőben a bevásrosi üzlethálózat beren­dezéseit is csaknem teljesen felújítottuk a beszámolási időszak alatt,

Next

/
Thumbnails
Contents