MSZMP Eger Városi Bizottsága Végrehajtó bizottsági ülései (XXXV-29-3) 1962. augusztus. 28.
120. ő. e. (4. doboz) • Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve • 1962. VIII. 28. - Napirend: - 1. Jelentés a fűrészüzem pártszervezetének politikai munkájáról. - 2. Jelentés az MHS városi szervezetének munkájáról. - 3. Különfélék: párttagfelvételi kérelmek elbírálása.
A munkatervük végrehajtásának vizsgálata azt mutatja, hogy több azon pontoknak a száma, mely nincs végrehajtva, mint az, melyben eddig eredményt értek el. Jellemző az MHS. elnökségének kollektiv munkájára, hogy létrehozása óta /;1960.november:/ egyetlen egy esetben sem tudták összehozni az elnökség tagjait teljes létszámban, A tagjai közül mindig 3 személy jön össze rendszeresen /;Osirmaz Dezső,Szabó József és Szkala István?/ Nem jelenik meg az üléseken: Parázsó László Tóth László, Bodó József és Elekes Kálmán. Az MHS. városi elnökének elmondása szerint pld. az Elekes elvtárs 1 ífb c egy év óta nem is látta. A Bodó elvtárs pld. egyszer sem volt még *z elnökségi ülésen. Ugyan ez jellemző az ellenőrző bizottság munkájára is. Ezek után feltételezhető, hogy az MHS. városi elnöksége milyen munkát végez és az összes tervbe vett feladatokat az egy félfüggetlenitett személy, az elnök el tudja-e látni. Nyilván, hogy nem. Azt is meg kell emliteni, hogy az. elnökségi tagok közül egy-néhányat a gazdasági vezetők ülésekre pld. nem engedi el és erre hivatkoznak, hogy nem jelennek meg. Az igy elmaradozott elnökségi tagok helyére próbáltak más elnökségi tagot kooptálni, azonban a helyzet mit sem változott, lágyon kevés felelősséget ériznek az elnökségi tngok ~ sn m£áká i-.'ái-t. Az ellenőrző bizottság többszöri felhivás ellenére nem is működők. Feladatáról emlitést tenni nem lehet. A reszort feladatok személyekre vannak felbontva az elnökség tagjai között /kiképzési,nevelési,sajtó,gazdasági,szervező,rendezvény és ,sport felelősök vannak/ A reszort felelősök még egyetlen egy esetben sem végezték el a reájuk bizott feladatokat, noha ezen feladatok ellátását ők maguk is vállalták. Elnökségi ülést az Országos Elnökséf.; határozata alapján két havonkint kellene tartani, ahol megvitatnák végzett munkát és a reszort feladatok elvégzését, vagy el nem végzését. Az elnökség egyes tagjai sok elfoglaltságukra való hivatkozással kibújnak a felelősség alól. Alapszervez e tek munkájáról; A városban összesen lo alapszervezet működik 394- taggal. Az alapszervezetek az alábbi helyeken működnek: 1. / Dohánygyár 6./ Megyei Tanács 2. / Ingatlankezelő Vállalat 7./ KISZÖV. 3. / Lakatosárugyár 8./ Közúti üzemi vállalat 4. / Hajtóműgyár 9./ MÁV,, állomás 5. / Gépállomás lo./ MEK, vállalatEzek közül' jól működik: Dohánygyár, Ingatlankezelő V., Lakatosárugyár, Hajtóműgyár, Gépállomás, Közúti Üzemi V.