MSZMP Eger Városi Bizottsága Végrehajtó bizottsági ülései (XXXV-29-3) 1961. október. 6.
99. ő. e. (3. doboz) • Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve • 1961. X. 6. - Napirend: - 1. Jelentés az ateista propagandáról szóló megyei határozat végrehajtásáról. - 2. Munkaterv a pártvezetőségek beszámoltatására és újjáválasztására. - 3. Különfélék: párttagfelvételi és munkásőrségbe történő felvételek elbírálása; Kovács Domonkos és Bodnár Péter fegyelmi ügye.
A körzetekben vannak még párttagok is, akik járnak templomba és a gyermekeiket is beiratták hittanra; Pl; a Békefi, akit alig tutunk lebeszélni róla, hogy nem kell neki ez. Mucsi Sándor: Nekem az a véleményem, hogy ez a jelentós lényegében megmutatja a VB-nek a megtett intézkedéseit arra vonatkozóan, hogy a vallásossággal felvegyük a harcot, fizt nehéz lemérni, mert nem egyik napról a másikra következik be az eredmény, hanem évről évre. Rudas Elvtárs mondotta itt egy alkalommal Egerben Darvas tanárnak, aogy nagyon komolyan kell venni a nevelő munkát, hogy a fejeket megtisztisuk, ahhoz kell adni valamit, mert ugy könnyebben tisztulnak. Véleményem szerint az ateista nevelésben elértünk valamit; azt, hogy kevesebben járnak templomba. A lét megváltozása magával hozza a tudat megváltozását. Egernek ebben a tekintetben van egy sajátsága; régen azt mondták Egerről, hogy a papok, katonatisztek és a nyugdijasok városa. A pedagógusokkal kapcsolatban én azt mondom; ettől a rendszertől kapják a fizetésüket - a régi rendszerben mit kapott volna, ha nem hajtotta volna végre az utasításokat. Itt van ez a Csikómé ellenforradalmároskodott - tessék végrehajtani az állam által kiadott rendelkezéseket, mert innen eszi a kenyerét. - Osikorné is, a többiek is ! Találkoztam már máskor is olyan olyan meghatározással, mint ebben a jelentésben volt: M A nagytömegek beállítottsága igen bonyolult és összetett." - ezt a Síposék irták tavaly is. Én azonban nem mondanám ilyen bonyolultnak és összetettnek. Az emberek tanulnak és állítólag jól fejlődnek, de egy bizonyos van még náluk vonakodás. Állami oktatásban szívesen vesznek részt, politikai oktatásban a politikai gazdaságtant, a nemzetközi munkásmozgalmat szívesen tanulják, de filozófiára, ugy kell odairányitani az embereket. Nem ártana, ha irányítanánk a pedagógusokat a filozófia felé. Sok minden idealista zagyvalékkal a fejek tele vannak, nehéz volna most még a materialista filizófiával szembenézni. [ Az is igaz, hogy bőrkabátos, motorizált papok járnak és agitálni, azért kell a mi munkánkat is fokozni velük szemben. A kommunisták elsősorban is a sajátmaguk területén.csináljanak rendet. Felvetném én is a temetések, esküvök, születések kérdését. Nem tudjuk kellően az egyházi szertartásokat kiszorítani. Nem tudunk még minden tekintetben elég színvonalas szertartásokat csinálni. Voltam olyan temetésen, amely nagyon színvonalas volt, de nem mindig sikerül még ez. Voltam esküvőn, ahol a KISZ Bizottság nagyon színvonalas esküvőt rendezett, de ez sem mindig sikerül egyformán. Ugy tudom, hogy lesz most központi házasságkötő terem, de Darvas felszólalt, hogy azt a helységet a Szilágyi Erzsébet lánygimnázium kapja meg. Ez nagyon sokat segítene, a fiataloknak megfelelő esküvőt lehetne tartani. y Névadó ünnepségek kérdése; szerintem erre is nagyobb gondot kellene fordítani. Ahol születés várható már előre beszélni kellene a szülőkkel. Ezt a pártszervezetek már tudják előre és tudatosan kellene foglalkozni a szülőkkel. Hartman István: Csak egy-két dologra szeretnék kitérni. A jelentéssel kapcsolatban; a jelentéssel általában egyetértek, • a 4, oldalon azt mondja a jelentés: "Leginkább uralkodik az idealizmus, a vallás az orvosok és ügyvédek, tehát az értelmiség kispolgári rétegei és más kispolgári