MSZMP Eger Városi Bizottsága Végrehajtó bizottsági ülései (XXXV-29-3) 1961. március. 24.

85. ő. e. (3. doboz) • Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve • 1961. III. 24. - Napirend: - 1. A városi tanács jelentése a kereskedelem, a vendéglátóipar és a strand idegenforgalmi idényre való felkészüléséről. - 2. Jelentés a Pedagógiai Főiskola pártszervezetének politikai munkájáról. - 3. Tájékoztató jelentés az „Ifjúság a szocializmusért” mozgalom helyzetéről. - 4. Különfélék: Nagy László pártból való kizárása; Marácz Bernátné pártból való törlése.

lényegesen nagyobb számban vesznek részt társadalmi munkában /tsz szervezés, patronálás, KISZ segitő tanári kabinet, stb./ A hallgatók eszmei-politikai ncv:lésc ugyancsak sokirányú. Ala­pos felmero^munka alapján .azt állapitottuk inog, hogy hallgatóink a nemzetközi és belpolitikai kérdéseket ismerik és reálisan értékelik. Olyan hallgatóról nem tudunk, aki Egerben templomba járna. Vannak virzont, akik saját bevallásuk szerint is odahaza elszoktak menni templomba, márcsak azért is, mert nem akarnak szembekerülni a még vallásos szülőkkel. Miután elég sok ilyen problémával találkoztunk szük­ségét láttuk, hogy napirendre tűzzük els Ssorban KISZ-csoport üléseken. Néhány csoportban igen hasznos eszmecserét folytattak a hallgatók er­ij^l a kérdésről és jó tanácsokat adtak as ilyen dilemmával küzdő tár­saiknak. A KISZ Központi Bizottság 1959 őszén hozott határozatának értelmében az egyetemi és főiskolai. KISZ-szervezetek politikai mun­kájának középpontját a kollégiumokba kellett áthelyezni. Mi a poli­- tikai nevelésnek -zervezett formáját való' itottuk meg, amikor házi­rendben rögzítettük, hogy minden héten egy este un. kollégiumi estet tartunk, ahol minden hallgatónak kötelező magjelenni. Ezeken az este­ken az idő-zerü nemzetközi és belpolitikai kérdésekkel kapcsolatos témákon kivül, ideológiai, világnézeti, valamint a főiskolai szakok­tatás által nem biztosított, de az általános műveltséghez szükséges ismeretterjesztő el 5adás ok is szerepelnek. Az első évesek számára Mfeáid-én évben egy hat előadásból álló ateista előadássorozatot tar­tunk. Ezek mellett a főiskolán beindult a KISZ Központ által kiadott tematika alapján a KISZ-politikai Akadémia s időnként külső előadók­kal az egész hallgatóság számára szervezünk időszerű kérdésekből elő­adást. Első félévben Várnai elvtárs tartott egyet, most legutóbb pe­dig Varga Ferenc elvtársat hivtuk meg előadást tartani a ITagyrédoi tsz elsőévének tapasztalatai cimmel. Ez utóbbi azért vált nagyon, i­dőszerüvé, mert egyes parasztszármazású hallgatóink a zárszámadási közgyűlések utáni vizsgaszünet alatt odahaza egy sor problémával,ké­tellyel és bizonytalanságg?JL, perr poktivátlansággal találták szembe magukat, ami visszajövet éreztette hatását a főiskolás ifjúság kö­zött. Magyarázatot kellett adnunk ::ét elyeikre, problémáikra. Mi ugy látjuk, hogy ifjúságunk az utóbbi időben oly sokfa-lőlről kapott kritika kát megszívlelte, s egyre növekszik aktivitása. A KISZ Bizottság i- *W^f

Next

/
Thumbnails
Contents