MSZMP Eger Városi Bizottsága Végrehajtó bizottsági ülései (XXXV-29-3) 1961. március. 10.
84. ő. e. (3. doboz) • Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve • 1961. III. 10. - Napirend: - 1. A középiskolai pártszervezet jelentése a középiskolai kollégiumok nevelő munkájáról. - 2. Jelentés a politechnikai oktatás helyzetéről és tapasztalatairól. - 3. Tájékoztató jelentés a tavaszi mezőgazdasági munkák helyzetéről. - 4. Április 4-e megünneplésének terve. - 5. Különfélék: dr. Utassy István munkásőr-felvétele.
mert 1933-ben Darvasnéval volt egy vitája. Azt javaslom, bogy amikor a pártszervezetben a Szilágyi gimnázium problémája napirendre kerül ezt is mondják meg az Újvári elvtársnak. Ezt a modorát le kell vetkőzni,, mert a mozgalomnak árt vele. Az is igaz, hogy a baráti köre sem a kommunistákból van elsősorban. Tartson a tantestületével szoros kapcsolatot, de soha kommunistákkal nem látni, inkább olyan emberekkel, akik nemcsak világnézeti kérdésekben, hanem politikailag sem értenek velünk egyet. Akikre lehetne támaszkodni, azokra nem támaszkodik, akikkel kapcsolatot tart azoknak nem szívügye ez a munka. Egy sor dolognak ez a gyökere. Alapvető változást kell elérni határozotabb vezetéssel, s a baráti körét is meg kell változtatni. Az is igaz, hogy ^adó Erzsi olyan ember, aki jól adminisztrálja magát, de hogy mit ad az, tartalmilag amit megcsináltak, nem nagyon ellenőrizgetjük. 0 elmondja, $ogy mit csinált és sok esetben még dicséretet is kap érte. Éppen ezért jelenleg a Szilágyi gimnáaium KISZ szervezete nincs olyan helyzetben, hogy komolyabb befolyást gyakorolhatna a kollógimra, azt javaslom, hogy ezt a KISZ tanácsot a Közgazdasági Technikum KISZ szervezete alá kell rendelni • Probléma volt még, hogy hová tartozzon az Ady kollégium KISZ tanácsa. Tartozzon a Dobó gimnáziumhoz, ott van fügetlenitett ember aki a KISZ munkával foglalkozik. Ott most folyik kísérleti munka arra vonatkozólag, hogyan végezzék a KISZ munkát. Tudómé hogy máris van egy csomó tapasztalat, amit megpróbálnak hasznosítani. Jó lenne, ha ezek a tapasztalatok tükröződnének a kollégium munkájában is. Volt szó a kulturális munkáról. Azokkal értek egyet, akik azt mondják, hogy fő munkája a kollégiumokban a pártszervezetnek a KISZ szervezetnek, a nevelőknek elsősorban a tanulmányi problémák megoldása. Tapasztalatból tudjuk, hogy az 5 + l-es oktatás bevezetése, a különböző szakkörök jelentős időt vesznek el a diákoktól. Éppen azért egyetértek azokkal akik azt mondják, hogy ne követeljünk többet kulturális téren. Ha többet követelünk azt a tanulmányi elvet - hogy a tanulmányi szinvonalat növeljük aláássuk. Azt javaslom, hogy a VB. állapítsa meg, hogy a lehetőségekhez mérten ezekben a kollégiumokban elég intenzív munka folyik kulturális téren. A gyerekek olvasottak, szinházba, moziba járnak, vitákat rendeznek könyvekről, színdarabokat betanulnak, résztvesznek kulturális versenyeken, szavalóversenyeken. Szabad foglalkozási lehetőség is kell a gyerekenek. Hogyan akarjuk önálóságra nevelni őket, ha önáló időt nem adunk nekik. Javaslom, hogy ezeket a javaslatokat, amelyeket a jelentés ad fogadjuk el azzal, hogy az utolsó pontot hagyjuk el, ill. módosítjuk ugy, hogy a VB. nem látja indokoltnak a kettéválasztást, viszont indokoltnak tartja, hogy kapjon a kollégium még egy igazgató helyettest, aki teljes felelősséggel belefolyik a munkába.