MSZMP Eger Városi Bizottsága Pártbizottsági ülései (XXXV-29-2) 1969. március. 28.

67. ő. e. (3. doboz) • Pártbizottsági ülés jegyzőkönyve • 1969. III. 28. - Napirend: - 1. Jelentés az MHSZ átszervezésének tapasztalatairól és feladatairól. - 2. Jelentés az 1968. évi pénzgazdálkodásról és az 1969. évi feladatokról. - 3. Jelentés a pártfegyelem helyzetéről, feladatairól. - 4. Káderek ideológiai képzésének feladatai. - 5. Különfélék: az 1969. évi politikai évfordulók; az 1970-ben felavatásra kerülő Lenin-szobor makettjének bemutatása; a Központi Bizottság március 5-6-ai ülésén hozott határozata a nyugdíjasok helyzetéről.

Tekintettel az MHSZ viszonylag nehéz anyagi helyzetére e támogatás rendszerezettséget továbbra is szükségesnek, kiszélesítését más gazdasági egységekre indokoltnak tartjuk S ha már e témánál tartunk, néhány mondat erejéig hagy szóljak a meglévő anyagi gondoláról, melyek a feladatok végrehajtását nehezitik. Legnagyobb probléma e téren, hogy a meglévő klubok nem rendelkeznek helységgel. E nek következtében esetenként a betervezett és kötelezően előirt oktatások céljára termeket kell bérelni magas bérleti dijakXX mellett, melyeknek összege az MHSZ költségvetésében különböző vonatkozó kormányrendelkezések miatt /miszerint a tanácsnál?: kellene biztosítani oktató termet / nincs lefedezve. Szólni kell arról is, hogy az iskolai kötelező honvédelmi oktatás bevezetésével már most jelentkeznek nehézségek a lőkikéozést illetően. Síihez városunk jelenleg nem rendel­kezik az igényeket kielégitő lötérrel, az egyetlen meglévő lőtéren ilyen nagyiétszamu tömeges lövészeti oktatást vég­rehajtani nem lehet. A lőtér bővítésével kapcsolatos tár­gyalások folyamatban vannak, azonban az elképezlések kiala­kításának gyorsabb ütemére, s a megvalósításhoz a tanácsi támogatáson tul széleskörű társadalmi összefogásra van szükség. Tisztelt Pártbizottság! Az MHSZ megalakulásával, a szövetség jellegének megválto­zásáv 1 fő feladataiban is bekövetkeztek bizonyos változá­sok, melyek tevékenységében újként jelentkeznek. Az egyik ilyen közismerte újszerű dolog az MSZMP Politikai Bizott­sága és a Kormány határozata alapján az általános iskoláik­ba, a közép és felsőfokú intézményekben "Honvédelmi isme­retek" tantárgy oktatásának kötelező jellegű bevezetése. Bár a tantárgy oktatása kizárólag a Művelődésügyi Minisz­tár ium hatáskörébe valósul meg, de az MHSZ szerveinek és klubjainak segitenie kell e tárgyakat okt tó nevelők szakmai felkészítésében, az igényeknek megfelelő szakmai oktatók biztosításában, valamint gondoskodniuk kell az oktatáshoz szükséges anyagi eszközök, felszerelések ren­delkezésre bocsájtásáról. E tekintetben megállapítható, hogy a tanács művelődési osz­tályával, az oktatási intézmények vezetőivel a szükséges felmérés megtörtént, az MHSZ-tól kért szakismereti oktatók biztositva vannak, s az oktatási eszközök ebben az évben folyamatosan biztositva lesznek. Másik ilyen uj vonása a munkának az évi 3o órás honvédelmi alapismereti képzés, mely 197o-től kötelező jellegű érvénnyel lesz bevezetve, E képzési formában városunk területén mintegy 8600 főt kell bevonni. Uj feladatok között jelentkezik ez évtől ^ezdve a t rtalékos tisztek és tiszthelyettesek kötelező jellegű évi 2o órás utóképzése, amely bizonyos szakágakban kibővült a tartalékos katonák önkéntes utóképzésével. Kötelező t:rtalékos tiszti továbbképzésben 1969. évtől kezdődően a tartalékos tisztelőiek, azon csoportjai, akiket a Kiegészitő Parancsnokság erre kijelöl. Tisztelt Pártbizottság! Az eddig elmondottakat Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy az MTIS2I átszervezése városunk területén a Politikai Bizottság határozatába megjelölt elvek alapján lett végre­hajtva.

Next

/
Thumbnails
Contents