MSZMP Eger Városi Bizottsága Pártbizottsági ülései (XXXV-29-2) 1964. július. 16.

46. ő. e. (2. doboz) • Pártbizottsági ülés jegyzőkönyve • 1964. VII. 16. - Napirend: - 1. Jelentés az 1963-64. évi ismeretterjesztő munka tapasztalatairól, az 1964-65. évi kulturális év fő feladatairól. - 2. Jelentés a végrehajtó bizottság és a pártbizottság 1963-ban hozott ipari jellegű határozatainak végrehajtásáról, az első féléves terv teljesítéséről.

- 4 ­A beruházásokra, felújításokra, ez újítások és észszerüsitásekre, a jobb termelésszervezésre stb, A műszaki fejleszésie kapott beruházási összegeket, felújítási ke­reteket, kidolgozott terv szerint használták fel üzemeink, A műszaki fejlesztés feladataiban és lehetőségeinek kidolgozásában üzemeink műszaki vezetői, sőt a törzsgárde munkásai tevékenyen be­kapcsolódtak, és valamennyi üzemben elfogadható tervet dolgoztak ki* A műszaki fejlesztési tervek.megvalósítását a mult év során komolyan befolyásolta az iperátszervezés. Elsősorban a beruházások megvalósí­tását illetően. De e felújítások megvalósítását is akadályozta. Pl, a Lsketosáurugyár, Bútorgyár építési ás fejlesztési beruházását le­állították és ezt elsősorban az átszervezéssel indokolják. Ma sem tisztázott kérdés s két üzem jövője, perspektívája, A mult év során jelentősebb beruházásokra került sor a vizsgált üzemek közül a Hajtóműgyár, a Vasöntöde területén/ Ezek a beruhár zásQk áthúzódtak az 1964, évre is. Előreláthatólag még ez évben sem fejeződnek be. A Buiiaigy-ár ás a Finommechanikai Vállalat e múltévben és ez év során bizonyos'felújítást hajtott végre^ Tul hegy lehetőség nincs üzemeink egy részénél a műszaki fejlesztés és'felújítás terén sem. Már emiitettük, hogy többságükben korszerűt** len elaprózott, váltakozó profilú, kis üzemeink vannak. •Egyedül a Hajtóműgyár, ahol valamennyire modern és megfelelő géppark, illetve f épsorokon végzik s termelést* omoly fejlesztési lehetőségek állnak beruházás ás felújítás terén a Dohánygyár ' előtt. Már ez évben és s következő években terv. az, hogy a filteres cigaretták gyártását ez egri Dohánygyár feladatává teszik. Ez komoly beruházási, felújítási feladatokat jelent., A műszaki fejlesztési terv megvalósítása nyomán bizonyos előrehala­dás van valamennyi üzemünknél. Bár ennek pontos megállapít ása, hogy mennyit fordítottak, vagy fordítanak üzemeink erre, nehéz. Mivel üzemeink többsége, mint telephely működik a központi műszaki, vagy fejlesztési főosztályok tartjék nyilván a fejlesztésre fordított összegeket, vagy a 1 sadott gépek, berendezések értékeit, A technikai fejlődést,a jobb termelés szervezést igazolja, hogy üzemeink évről-évre magasabb tervfel adatot oldanak meg," Javul gyárt­mányaik minősége ás összetétele. Pl, a Hajtóműgyár ma már komplett^, sebességváltókat gyárt és szerel össze. Hagyj ából felszámolta a rfrnti lekedésl nehézségeket ás jól megszervez te a* gyártást* A Finommecha­nikai Vállalat jelentős előrehaladást ért el ez elektromechaalkai részlegének fejlesztésében, A néhány éve jelentéktelen részleg a vállalat egyik legjelentősebb perspektívában is fejlődő, ágává ala­kult ki, A Bútorgyár annak ellenére, hogy zsúfolt, jelenlegi helyén alig fej­leszthető, mégis a gyártásfejlesztés terén előrehaladtak. Bevezették a gépi fényezést, műanyagok alkalmazását stb,, sőt e lehetőségek szerint s gépek átcsoportosításával bizonyos gépsorrendet alakítot­tak ki. Eredmények számit, hogy valamennyi üzemünkben jónéhány ujitó és ésszerűsítő van. Ezek rendszeresen dolgoznak, tevékenységük nagy— ben hozzájárul a tervek teljesítéséhez. Pl. Az Elektromechanikai Vállalat újításból eredő megtakarítása a múltévben 664 ezer Ft,

Next

/
Thumbnails
Contents