Közművelődés - közoktatás; Együtt a tanulókért - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 31. (Debrecen, 2009)
Francz Vilmos: Helyismereti kaleidoszkóp változatok Hajdú-Bihar megyében
Figyelmeztető volt az ötödik helyezésével (321, 61%-nyi pozitív élmény tapasztalása) a művelődéstörténeti események, s kiemelkedő személyiségei, emlékei, emlékhelyei tárgykör adata.9 Látható emellett az is, hogy minden tárgycsoportban megszerzett új ismeret a versenyzők többségét emelte, juttatta emberi és munka környezetében pozitív egyéni élményhez. Ez jó alap ahhoz, hogy a városismerete további bővítését maga is végezze. Figyelmet érdemlő megújuláson csak két iskolaévi (1981-82, 1982- 83.) szünet után, 1983/84-re újraindítva ment át a Debreceni Kaleidoszkóp. Bár általában a régi tárgykörökben, felkészítő és számon kérő (?), beszámoltató (?) logikán alapult továbbra is a tevékenység. Újításai mégis figyelemre méltóak voltak. A debreceni írókkal, művészekkel, nép- és népi iparművészekkel a társuló iskola egyéni felkérései alapján készíttethette fel benevező közösségeit. Ugyanígy kellett keresniük e célú kapcsolatokat a könyvtárakkal és a Déri Múzeummal is. A tárgykörök némelyikének tanulmányozásához újabb „Témaváz- lat”-ot adtak ki; pl.: „Debrecen a két világháború között”, „Irodalmi, szellemi élet Debrecenben a 20. században”, „Városunk műemlékvédelmi gyakorlata”, „Debrecen fejlődéstörténetének vázlata”, „Ajánlás a szabadon választható témakörökhöz”. Ugyancsak önállóan szervezhetett a benevező intézmény vagy életképesebb közössége: intézmény-, üzem-, műhelylátogatásokat. A felkészülő folyamatot a központból (a Kölcseyből) szervezett „nagy akadályverseny” zárta le. Majd minden versenyben levő csoport központi feladatlapot töltött ki intézményen belül megszervezve az alkalmat. így kellett kiválasztania minden iskolának a városi elődöntőre tovább küldhető egy versenyző csapatát. A középiskolás életkorú ifjúság 1984-ben márciustól decemberig szak-klubprogramos keretben készült és versenyzett, akkor is, ha tanulócsoportot nevezett egy-egy oktatási intézmény. Ebben az időszakban már az ifjúsági általános és szakklubok vonzották a diák és más fiatal közönségüket. Ennek is megvolt a maga varázsa. Az általános iskolád Debreceni Kaleidoszkópja még egy tanévet kibírt. A rendezőszervek ítélete szerint kifulladt a Debreceni Kaleidosz9 Francz Vilmos: Tájékoztató jelentés a Debreceni Kaleidoszkóp 1974/75 kapcsán elvégzett véleménykutatásról; Hajdú-B. M 11. XXVI. 925., A/l 1. XXII. Doboz, 17. iratcsomó. 62