Közművelődés - közoktatás; Együtt a tanulókért - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 31. (Debrecen, 2009)
"Én egész népemet fogom..." - 3. Patai István: Egy hajdanvolt népművelő visszaemlékezései
Ez huszonegy csoport, és az alkalmi szövőket, vagy más érdeklődőket nem számoltam bele, vagy azt sem, hogy 1976-78-ig még egy Agrárklub is működött, sőt azt sem, hogy a könyvtár is ezen épületben működött. Nagy talány, hogy hogyan is fértünk el ennyien. A művelődés háza rogyadozott, az emeleti rész lezárva és mégis ennyi csoport elfért? Vajon miért? Mert igény volt rá. Mi az oka ennek? Talán az, hogy mindenkibe van valamilyen rejtett tehetség valamihez, amit meg szeretne magából mutatni. Talán az, hogy a hatalom - főleg az 1965 előtti időkben - nem nagyon szerette, ha csoportosulunk. S emiatt kialakult a vágyunk művelődési kisközösségekben együtt tevékenykedni ? Igen jelentős már évtizedek óta az amatőr mozgalmak léte. A színjátszók, táncosok, énekkarok, bábosok hadai találkoztak és találkoznak ma is, egy-egy területi vagy országos rendezvényen. 2005 tavaszán például tizenkét kórus énekelt Szegeden a Nemzeti Színházban, vagy négyszázan Opusztaszeren. Szóval ez is jelzi, hogy manapság is van igény arra, hogy kisebb közösségekben valamilyen speciális területen együtt legyünk. Ez hozzátartozik az évszázadok óta kialakult hagyományokhoz. Mert ugye a fonó vagy a kukoricahántás, a szomszédolás is kiscsoport volt, de a 60-as, 70-es évek kalákába építkezési őrülete is az volt. A rendszerváltás első évei szétzüllesztettek egy sor ilyen csoportot, és mostanság kezdenek újak, másfajták, civil szervezetek alakulni újból, és hála Isten a régiekből is van, vagy újból lett. Hajdúnánáson jelenleg több egészen komoly szinten munkálkodó civil kultúrával kapcsolatos csoport is működik, és a hivatalos, helyileg preferált házban is jó néhány. Mégsem mondható, hogy megnyugtató a helyzet. Ott áll gazda nélkül néhány szövőszék, bőrműves eszközök, kovácsmühely. Szóval valahogy magyarságunk egyedül a nótaklub létrejöttével van fémjelezve. Érdekes módon, itt ahol az amatőr színjátszásnak nagy hagyománya van, Czeglédi Lajos, majd én és Sebestyén Miklós után egy volt tanítvány, Marth P. Ildikó viszi tovább ezen zászlót igen szép eredményekkel és a nagy múltú kórus is tovább él. Tehát ezek a klasz- szikusnak mondható kiscsoportos formák nem irthatok ki. Olyan ez, mint a színház, a könyv, vagy a mozi. Jó-jó, hogy válságban van ez is, az is, így a kiscsoportok is, ok nem lehet kiirtani. Hasonló átalakuláson mennek keresztül a képzőművészeti körök is. Egyre több kis telep alakul, és immár nem körökben, vagy szakkörökben alapoznak, hanem nyaranta összejönnek tíz-tizennégy napra, és élik a gondtalan 252